Idézetek a fájdalomról
Összetört szívem bús kesergője Csókot kért tőled, néma halott, Szunnyadsz te régen, nem hallsz felőle, Boldogan virulsz, ahol vagy, ott.
Nem hallok, nem látok: Keresek világot: Oh, ha most valaki egy sugárkát adna! Bár a látás után szivem megszakadna...
A halál nem a legrosszabb. A legrosszabb a tartós szenvedés, a folytatódó iszonyat.
Szent arcán kín - s örök remény. A zúgó vízbe letekint -, S mosolyog a vad patak dühén.
Én tartottam vissza magamat fukarul és görcsösen, még akkor is, ha ettől jobban szenvedtem, mint ő! Inkább fájjon, inkább legyek magányos és száraz és örömtelen és szerencsétlen, mint hogy vele boldog legyek! ...MERT NEM SZERETEM!...
Fájdalom költözött a szívébe, miközben érezte, mennyire szereti. Mély levegőt vett, és hagyta, hogy az édes elkeseredés betöltse a lelkét.
A bánat, mint egy betegség, az egész testére hatással volt. Megborzongott, pedig nem volt hideg, a gyomra felkavarodott, pedig üres volt, ízületeiben és mellkasában pedig furcsa fájdalmat érzett. Soha nem tartotta az érzelmi mélypontot igazi szenvedésnek, pedig az volt, és tudta, még egy jó ideig nem fog túljutni rajta.
Nem az az igazi kín, amikor könnyektől el vagy ázva, hanem mikor belül sírsz és mégis mosolyogsz.
Rám se néz, hozzám se szól. Napok telnek el. Vonszolom magam. Valami belém markol és lüktet. Valami belém hasít és szúr. A nappalok még telnek, mert sok a munka, de az éjszakák… Nem alszom, nem eszem, hányingerem van, szédülök, remegek. Rosszul vagyok, nincs kedvem, nincs erőm, megmagyarázhatatlanul rám tör a sírás. Direkt kikapcsolom a telefonomat, hogy ne várjak semmit, aztán ez gyötör, visszakapcsolom, semmi, majd újra ki.
Mindig sajnálni fogja elvesztett gyermekét. Örökre magányos űrt fog érezni miatta, amit senki sem tölthet be, sem a férje, sem a többi gyereke.
Olyan valóság volt az, amivel ezelőtt soha nem kellett szembesülnie, és a fájdalom szinte elviselhetetlen volt.
Olyan érzés volt, mintha egy halott madarat tartana a kezei közt. Egy madarat, amely az előbb még élt, és a kezét csipkedte - most pedig hidegen és élettelenül fekszik kezében.
Látjátok, feleim, szem'tekkel mik vagyunk Por és hamu vagyunk Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. Össze tudod még rakni a Margitszigetet?... Már minden csak dirib-darab, szilánk, avítt kacat A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt A "pillangó", a "gyöngy", a "szív" - már nem az, ami volt.
A fájdalom az Isten megafonja a süketek világa felé.
Semmi sem lehet annál rosszabb, mint újra és újra meghalni. Vagy úgy élni, hogy megfosztottak minden jótól.
Facebook
Pinterest