Idézetek a fájdalomról
Néha jobb magunk mögött hagyni a múltat, főleg akkor, ha az fájdalmat okoz nekünk.
Kapaszkodhatunk a fájdalomba, mert csak az maradt. Pedig nem muszáj, dönthetünk.
Vajon hányszor törhetik össze az ember szívét büntetlenül egy élet során?
A szívünk, ez a tökéletlen érzékszerv, néha meghasad, és abba egy kicsit mi is belehalunk. De az igazi szeretet már csak ilyen.
Ő maga a földön feküdt. Tönkretéve. Szétesve. Felrobbantva. És ha nagy nehezen ismét össze is szedi magát, a szakadások soha többé nem tűnnek el. Örökké érezni fogja őket. Mint a sebeket.
Szavakkal is lehet bántani. A nyelv is tud sérülést okozni a szívnek és a léleknek.
Mert abból a szeretetből, ami önfeláldozásba torkollik, csak gyűlölet születik, és így megismerjük a szenvedést.
Testem igyekezett menekülni a fájdalomtól, így újra és újra beszippantott a sötétség, amely pillanatokra, olykor talán percekre is kiszakított a kínszenvedésből, de ettől még kevésbé tudtam lépést tartani a valósággal.
A diszkrimináció milyenségéről és arról, hogy milyen mélyen sérti az embert, csak az tudhat, aki ennek áldozatául esett. A fájdalom személyes, mindenki a maga módján érzi, mindenkinek vannak sebei.
Ebben a csöndben, Saskia csöndjében éltél a műtermedben nap nap után, vele éltél ebben a csendben. Beszéltél hozzá és életben maradtál. Csókoltad az ajkát, amit te festettél a vászonra, a nagy piros bársonykalap alá. Hogy ne haljon meg soha, hogy soha többé ne haljon meg. Hét évvel a halála után Saskia még veled élt. Ott élt a szemed előtt.
Vannak a fájdalomnak olyan fajtái, amelyek nem gyógyíthatók kórházban. Így hát a szenvedők megpróbálják önmagukban meglelni a gyógyírt. Vannak, aki a kínzó magányt enyhítik új barátokkal. Vannak, akik a furdaló lelkiismeretükön könnyítenek némi készpénzzel. Vannak, akik égető vágyaikat csillapítják kedves, apró gesztusokkal. Milyen szomorú azonban, hogy mindig vannak olyanok, akik nem léphetnek a gyógyulás útjára hisz tudják jól, hogy csak még több fájdalom vár rájuk.
A szerelem rettenetes fájdalom, (...) s a legnagyobb szerencsétlenség megszabadulni ettől a fájdalomtól.
A fájdalom a por, melyből a főnixmadár feltámad, benne kezdődik az újjászületés. Életet lehel az élő halottakba. Megtanít rá, hogy nem létezik abszolút igazság és abszolút hamisság. Megtanítja az élőknek, hogy ne legyenek biztosak semmiben, amit ismernek.
Nincsen egyszerű megoldás, amely képes lenne elvenni a fájdalmat. Hidd el nekem, hogy ha lenne, akkor most élnék vele.
Ha kitérünk a fájdalom elől - az elviselhető fájdalom elől -, akkor nem csupán arról van szó, hogy felborul a realitás: azt is jelenti egyúttal, hogy elszigeteljük magunkat a közös fájdalomtól, az emberiség fájdalmától. Olyan, mintha behúznánk vagy letörnénk adóvevőink antennáját; olyan, mintha az emberiség szenvedéseinek és örömének nagy szimfóniájában teljesen önfejűen játszanánk a saját kis dallamainkat.
Facebook
Pinterest