Idézetek a fájdalomról
Aki kitalálta, hogy "amiről nem tudsz, nem fájhat", idióta volt.
Aki a világ minden dolgával és eseményével a neki okozott örömnek vagy fájdalomnak adja át magát, az önmagát becsüli túl. Mert a saját öröme és saját fájdalma révén semmit sem tud meg a dologról, csakis önmagáról tud meg valamit.
Valami vinnyog... Kint vagy idebenn? Egy gazdátlan kutya? Vagy a szivem? Egy hang nyüszít bennem órák során át, meg-megszakítja együgyű sirámát, majd újrakezdi... Mért zokog vajon e táguló s szűkülő fájdalom? (...) Vadállatot gyötörhet így a honvágy, mely ketrecébe hozza zöld vadonját. Minden árva élőlény így vonít, ha érzi, hogy elvesztett valamit, s legfojtogatóbb akkor lesz magánya, amikor a sosem-voltat kivánja.
Mi hozhat még nekem vigaszt? Szerelmem is bogozhatatlan, sugárzik mint a fájdalom és éjjelenként fölriaszt.
A tulajdon fájdalmunk sem olyan nehéz, mint a valakivel, valakiért, valaki helyett érzett fájdalom, képzeletünk által megsokszorozódva, száz és száz visszhang által meghosszabbítva.
Képzetek társítása a fájdalomhoz: fölerősíti a fájást és rögeszmévé élesíti.
Mit számít, mennyi pénzem halmozódik fel a bankokban, ha minden reggel összetört szívvel ébredek.
Az öröm sosem olyan erős és mély, mint amilyen a fájdalom tud lenni.
Úgy fáj már minden, minden idebenn: A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj, Minden, mi általreszket szívemen, Legyen az ember, muzsika, vagy táj, Úgy fáj már minden, minden idebenn. De néha egy-egy halk szó símogat, S rejtekúton a szívembe talál, S álomba ringatja a kínokat, Elaltatja a multat, s a jövőt. Pedig be nehéz megtalálni már Az ösvényt, a szívembe vezetőt.
Ki tudja, melyik nagyobb kín? Azon eszmék, mik az őrült égő agyában fogamzanak, vagy amiket a csöndes, hallgatag gondolat a szív fenekére zár? Az szenved-e jobban, aki tombol és üvölt, akit megkötöznek lánccal, aki fogait csikorgatja, és nehéz tusájában vérverítéket izzad, vagy aki hallgat és mosolyog, és érzi azt az eszmét, amitől könnyű volna megőrülni?
Mélységes a fájdalom kútja. De ha a jót elvesszük Isten kezéből, mondják a hívők, zokszó nélkül el kell vennünk a rosszat is.
Nem volt felelni valóm, hiszen nem mondott újat, ő nem fogta fel, hogy attól, hogy kölcsönösen szeretjük egymást, még úgy meg tud döfni, hogy térdre esem. Éppen azért, mert szeret, és mert én is szeretem. Csak az tud nekem fájdalmat okozni, akihez közöm van.
Milyen jó érzés elmondani valakinek, ami a szívünkben fáj! Mintha levegő és napfény jutna a fülledt, dohos szívbe.
Néztem rá sokáig, mozdulatlan szemgolyókkal, s éreztem, hogy minden el van veszve. Hogy én ebből a szobából ki fogok menni, és ebbe a szobába soha, de soha többet nem fogok visszajönni. Bágyadt, ijedt mosoly fénylett fel sötét arcomra, most már tudom, ez a néma kis mosoly a sírni nem tudó férfiak rettenetes, vad zokogása.
A fájdalom jó barát. Ha nem érzel fájdalmat, akkor meghaltál.
Facebook
Pinterest