Idézetek a fájdalomról
Nincs nagyobb szenvedés, mint az a tudat, hogy másnak szenvedést okoztunk.
Ugyan, mit tudsz te egyáltalán a fájdalomról? Ahhoz legalábbis belenézni kellene tudnod az én szívembe.
Továbblépsz, mert ez az élet rendje; mert csak ezt teheted. Addig mész, amíg elmúlik a fájdalom, vagy találsz valami újat, ami még ennél is jobban fáj.
Már nem szeretem őt. De ez nem jelenti azt, hogy már nem is fáj.
Bár az indokolt és valódi fájdalom nem múlik el egy csapásra, amennyiben ismerőseinkkel beszélünk róla, a folyamat maga mégis enyhítőleg hat a rosszkedv bizonyos fajtájára. Ezek közül az egyik (...) - az a fajta bántalom, amely a folyóhoz hasonlóan sekélyebbé válik, ha szélesítjük a medrét.
Ennyit jelent, ha az ember felnőtt? El kell viselnie ezt a fájdalmat? A saját kárán kell levonnia a tanulságot? Ha így áll a dolog, érdemes fiatalon meghalni.
Azért tudnod kell, hogy van oka mindennek. Nem kifogás, hanem valódi ok. Tudom jól, hogy már nem számít sokat, de nem úgy terveztem az életem, hogy ekkora rakás szerencsétlenségként végezzem, mint amilyenné lettem. Hétéves koromban gyermekbénulást kaptam. Vödörszámra nyomták belém a fájdalomcsillapítókat. Soha nem hagytam abba a gyógyszereket. Képtelen voltam rá. Ha visszanézek... (...) Ha akkor tudom, később mennyit veszítek majd, inkább a fájdalmat választottam volna. A dolgok, amelyek a legnagyobb gyötrelmet okozzák az életünkben, általában azért történnek, mert valami kisebb fájdalom elől menekülünk.
Gondolj életed néhány fájdalmas eseményére. Ezekből hányért vagy ma hálás, mert ezeknek köszönhetően megváltoztál, nőttél. Itt van az élet egyik egyszerű igazsága, amiről a legtöbb ember mit sem tud. A boldog események örvendetessé teszik az életet, de nem vezetnek önmagunk felfedezéséhez, növekedéshez és szabadsághoz sem. Az a kiváltság olyan dolgoknak, személyeknek és helyzeteknek van fenntartva, amelyek fájdalmasak számunkra.
Ugye, milyen jóleső a csönd; sebzett szíveknek csak a homály és a csend való.
- Hogyan csináltad? (...) Hogy találtál békét? Elvettem a szüleidet, mindent! Megsebeztelek örökre. - De a seb begyógyul. Sebesen. - Nem! Egy kis seb lesz mindig. - Igen, mindig kisebb lesz, aztán eltűnik.
Semmi sem keletkezik és semmi sem múlik el, Minek ne lenne sóhajunk s jajunk a bére; Anyánk fájdalmából jöttünk e világra, És saját fájdalmunk lesz szívünk utolsó verése.
Eszembe jutott, amit a kínvallatások áldozatairól olvastam, akik kétségbeesetten igyekeznek uralkodni magukon, és mindent elkövetnek, hogy ne kiáltsanak fel, és ne mutassák ki a fájdalmukat, mert nem akarják megadni ezt az elégtételt a hóhéraiknak.
A fájdalom az az árcédula, mellyel Isten az élet értékeit beárazta.
Megint az ismerős régi fájdalom: azt hitte, ez egyszer elérte azt a régiót, amelyben a szeretett lény nem okozhat fájdalmat, mert nem remélünk tőle már semmit.
Nem, nem igaz, egy szerelemnek soha nincsen teljesen vége... Gyűlölnöm kellene őt, de lenyűgözve tart a fájdalom, amelyet okozott nekem.
Facebook
Pinterest