Idézetek az emberismeretről
Én csak egy méltóságot ismerek: ha valaki megérdemli az ember nevet.
Micsoda semmiségek izgatnak, nyugtalanítanak, kínoznak sokszor bennünket! Véljük, hogy a világ tengelye kifordul a sarkából. Pedig ha ugyanaz mással történik, csekélységnek látjuk. Sőt a magunk izgalmai is, ha feljegyezgettük volna gyermekkorunktól kezdve, ma olvasva... Az idő végtelenségében minden eltörpül, amit ma nagynak látunk.
Rám néznek és minden rendben van: "Nagy valaki ez, vagy nagy senki." Csupán azt nem kérdi senki sem: Gyűlölni kell-e vagy szeretni?
Hisztériát előidézni - nem is oly nagy művészet. Jóval egyszerűbb, mint az emberben megőrizni az embert.
Ilyenek az emberek. A nyájasság csak álarc, de ha kiderül, hogy valakiből már nincs hasznuk, sőt az akar kérni tőlük, akkor ledobják az álarcot, és megmutatják az igazi arcukat. A közömbös, részvétlen, kegyetlen arcukat.
Mindig mást hibáztatunk. Vagy a körülményeket tesszük felelőssé életünk nagy traumájáért. De valójában csak egyetlen ember létezik, aki tönkre tud tenni bennünket. Csak egyetlen embernek áll hatalmában, hogy teljesen elpusztítson minket, ha hagyjuk. Nekünk magunknak.
Vannak emberek, akik a káosz közepette találnak magukra. Nevezhetjük őket hősöknek vagy gazembereknek, attól függően, melyik oldal nyeri meg a háborút, de a csata kezdetéig ők is normális emberként élik az életüket, ugyanakkor szomjazzák a veszélyt, és alig várják, hogy kibújhassanak a normális élet selyemgubójából.
Az irigység a középszerűek vallása. Megnyugtatja őket, csillapítja mardosó nyugtalanságukat, és végső soron szétrohasztja a lelküket, mert addig igazolják vele a kapzsiságukat és fukarságukat, amíg már maguk is elhiszik, hogy az jó, és hogy a mennyország kapui csak a magukfajta korcsok előtt nyílnak meg; akik úgy élik le az életüket, hogy semmi nyomot nem hagynak a szánalmas igyekezeten kívül, hogy másokat lehúzzanak, hogy kizárják, sőt ha lehet, tönkretegyék őket; akik puszta létükkel, önmagukkal bizonyítják, milyen szegények lélekben, szellemben és testben. Boldog az, akit a hülyék megugatnak, mert a lelke nem lesz a martalékuk.
Két huncut ember van a világon: az egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.
Az úgynevezett nagy tudású emberek a legnagyobb vakok. Az ilyen ember teljesen az ismeretein keresztül működik, és ezért sosem látja, hogy mi a helyzet most. Mechanikus az élete. Megtanult valamit, és mint egy robot, a betanult program szerint működik.
Valamikor arról lehetett megismerni egy úriembert, hogy milyen könyvei vannak, manapság meg arról, hogy milyen könyveket nem ad vissza.
Tudjuk, érezzük - akár megfogalmazva, akár megfogalmazatlanul -, létezésünk ajándék. Abszolút ingyenes. És kiteljesedésünk ennek az ajándék mivoltnak a maradéktalan megélése, azaz ha én is ajándékká válok. Mindannyian arra vágyunk, hogy egy lángolásban odaadjuk magunkat, hogy kimondhassuk: én te vagyok, a tied vagyok, te vagy a mindenem, te vagy a boldogságom.
Az összes módszer közül, amelyet az ember kitalált, hogy rosszat tegyen saját magának, a legrosszabb a szeretet. Gyakran szenvedünk valaki miatt, aki nem szeret minket, valaki miatt, aki elhagyott minket vagy olyan valaki miatt, aki nem akar elhagyni minket. Ha nőtlenek vagyunk, azért, mert nem kellünk senkinek, ha házasok vagyunk, a házasságot rabszolgasággá változtatjuk.
Vagyunk is, meg nem is vagyunk. Épülünk és rombolunk. Valamilyenné válunk és közben apránként sok mindent tönkreteszünk és elpusztítunk, s csak a legvégén eszmélünk, mikor már hiába.
Sajnos legtöbbnyire furcsák az emberek, Sosem követik a helyes természetet. A józan észt, bizony, ők túl szűknek találják És jellemük szerint lépik át a határát.
Facebook
Pinterest