Idézetek az emberismeretről
Mindannyiunknak szüksége van rá, hogy időnként kigúnyolják (...), különben túl komolyan vennénk magunkat.
Alig pár ember létezik a világon. Testek persze számlálatlanul vannak, de emberek alig néhányan. Ez az oka annak, hogy folyton ugyanolyan alakokba botlunk. Talán még valami öntőforma is akad valahol.
Ha elég sokan vágynak egy fenséges csataménre, patkókat találhatnak akár egy hangyán is.
Az áldozat iránti részvét csalóka. Az emberek csak akkor szeretik az áldozatot, ha vele szemben fölényben érzik magukat.
Az emberi értelem meglepő dolgokra képes - kicselezi, becsapja magát, és visszavonul, hogy ne mondjon csődöt egy olyan helyzetben, amely számára logikailag nem felfogható.
Mi a legviccesebb az emberben? (...) Mindig fordítva gondolkodnak: gyorsan fel akarnak nőni, hogy aztán az elveszett gyermekkor után sóhajtozzanak. Feláldozzák az egészségüket, hogy pénzt keressenek, aztán meg odaadják minden pénzüket, hogy egészségesek legyenek. Annyira sóvárognak a jövő után, hogy nem törődnek a jelennel, így aztán sem a jelent, sem a jövőt nem élik meg. Úgy élnek, mintha soha nem halnának meg, és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna.
Könnyen meglehet, hogy aki a legtöbb időt, pénzt áldozza a szegények megsegítésére, életmódjával a legtöbbet tesz azon nyomor létrehozásáért, melynek kiirtásán hasztalan fáradozik.
A kertvárosban nem nehéz bűnt találni. Csak a zárt ajtók mögé kell benézni és megláthatjuk, amint a szomszédasszonyaink megcsalják a férjüket, neheztelnek a gyermekeikre, áskálódnak a barátaik ellen. De bármennyire is szeretjük kitárgyalni embertársaink bűnös cselekedeteit, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nagy különbség van vétek és gonoszság közt. Milyen szomorú, hogy mindig akad valaki, aki készségesen jön és emlékeztet rá.
Minden ember más. És mindenkinek tennie kell azért, hogy az is maradjon.
Az ember könnyen elhiszi magáról, hogy jó emberismerő. Elég néhány pillantás ahhoz, hogy ennek alapján szimpatikusnak ítéljünk valakit. Valakit, akit nem is ismerünk, csak az arcát látjuk, azt, amelyiken jó oldaláról akar mutatkozni. De amikor belső érzékelésünk műszerei pontatlanok, alaposan melléfogunk, kígyót melengetünk keblünkön, ahogy a régiek mondják, kiszolgáltatjuk magunk. Olyan ez, mint a balekok vak szerelme, nyitottá tesz, hiszékennyé és sebezhetővé.
Az ember megérzi a gonoszt. Egyszerűen meg tudja állapítani, kiben bízhat, és kiben nem.
Csak a bolond alacsonyítja le magát, amikor tele a világ olyanokkal, akik szívesen megteszik ezt helyette.
Ahelyett, hogy az ember a környezetében lévő érdekes állatokat, növényeket figyelné, és arra vigyázna, hogy ezek a saját érdekében mindig fellelhetőek legyenek, történeteivel elképzelt világokat teremt Istennel, angyalokkal, démonokkal, képletekkel, imaginárius számokkal, egészen kicsi atomokkal és nagy bumm-mal.
Az emberek közt nem élnek szentek! Sohasem láttam egyet sem. Nincsenek. Mi szükség van rá, hogy kitaláljuk őket?!
Az élet nem algebra és nem is geometria. Ahány ember, annyi sors, annyi gondolkodásmód, ezért a feltett kérdésre sokféle válasz adható.
Facebook
Pinterest