Idézetek az emberismeretről
Az emberi szörnyetegek élete sivár. Egyetlen, megszállott vágy hajtja őket, minden más csak annyira fontos, amennyire hozzájárul a vágy kielégítéséhez. Az emberi érzések oly lassan mosódnak ki lelkük szövetéből, hogy szinte már csak akkor vesszük észre hiányukat, amikor teljesen eltűntek. A lélek nem hal el, amíg él a test. Rohamok kísérik a lélek haláltusáját: érzelgősség, szánalom, túlzott erkölcsi érzékenység, felesleges és esztelen hősiesség.
Ha valaki el akar végezni valamit, cselekszik, ha nem, akkor száz okot is talál arra, hogy miért nem lehet.
S én arra gondolok, - ha egy nap Nem vón álarc az arcokon: Vajjon megismerné- e egymást A jó barát, testvér, rokon?
A gyertya másoknak világít, és önmagát emészti fel! Semmit sem felejtenek el az emberek olyan hamar, mint a jót, amit másoktól kaptak.
Ha valakit idealizálsz, akkor már nem a személyt szereted többé, hanem csak a róla kialakított képedet. Látod, hogyan tesz vagy mond valamit, vagy hogyan viselkedik, s címkét ragasztasz rá: ez a nő buta, az a férfi unalmas vagy kegyetlen, az a nő azonban édes és így tovább. Most aztán van egy szűrő, egy réteg háj közted és a között a személy között, mert ha legközelebb találkozol vele, már a saját elképzeléseid szerint fogod megtapasztalni őt, még akkor is, ha közben megváltozott. Figyeld csak meg, hogy majdnem mindenkit beskatulyázol, akit csak ismersz.
A hideg gúny mélyén akadhatnak forró szikrái az örök, hatalmas szeretetnek. És ki tudja, talán később mindenki elismeri, hogy ugyanannak a törvénynek folytán, amely szerint a büszke és erős ember a bajban hitványnak és gyengének bizonyul, a gyenge pedig óriássá nő a csapások alatt - ugyanennek a törvénynek folytán, az, aki gyakran mélyről, belülről fakadó könnyeket ont, talán éppen az nevet a legjobban az egész világon!
A nevetés sokkal jelentősebb és mélyebb, mint gondolják. Nem az, amelyet ideig-óráig tartó ingerültség, vagy a betegesen epés hajlam, jellem szül; nem is az a könnyű nevetés, amely az emberek üres szórakoztatására, mulattatására szolgál - hanem az a nevetés, amely az ember derűs természetéből fakad.
A moralista sosem megértő, sosem megbocsátó. Nem tud megbocsátani, mert ő saját magával is mindig olyan keményen bánt... Oly sok nehézség árán érte el jelenlegi "jellemét", hogy most már minden öröme csak abból származik, hogy ő "szentebb nálad". Hogy bocsáthatna hát meg? Ha megbocsátana, nem élvezhetné egoista munkájának gyümölcsét. Az aszkéta a legegoistább ember a világon. A valóban erényes ember sosem aszkéta.
Nincs a világon mogorvább valami a mindenféle ügyosztályoknál, kancelláriáknál, irodáknál, egyszóval a különféle hivatali területeknél. Ma már minden magánember azt hiszi, hogy az ő személyében az egész társadalmat sértik meg.
Az állatbarát különleges emberfajta. Nagylelkű, tele együttérzéssel, talán egy kissé könnyen válik szentimentálissá és a szíve akkora, mint a felhőtlen égbolt.
A közönséges emberi lény hajlik arra, hogy elnézze saját hibáit, és kihangsúlyozza, felnagyítsa másokét. Ez az ego módszere. Az ego akkor érzi jól magát, ha azt látja, hogy "mindenkinek oly sok a hibája, én viszont szinte hibátlan vagyok". A trükk egyszerű: nézd el a saját hibáidat, és nagyítsd fel mások hibáit - úgy, hogy ettől biztosan mindenki más szörnyetegnek fog tűnni, te pedig egy szentnek.
Az ember olyan csodálatos lény, hogy sohasem lehet felsorolni egy szuszra valamennyi értékes tulajdonságát, és minél alaposabban szemügyre veszed, annál több új, érdekes sajátosságot fedezel fel benne, vége-hossza sem lenne, ha mind le akarnád írni.
Mi a különbség az ember és a parazita között? Az ember épít, a parazita azt kérdi: "Hol az én részem?" Az ember alkot, a parazita azt mondja: "Mit fognak gondolni a szomszédok?" Az ember feltalál, a parazita azt mondja: "Vigyázz, különben még Isten lábán fogsz tiporni..."
Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.
Assassin's Creed c. videojáték
Légy tudatában esendő pillanataidnak, hogy megértsd mások gyöngeségét.