Idézetek az emberismeretről
Az emberek megítélésében három tulajdonság fontos: tisztesség, intelligencia és energia. Az első nélkül a másik kettő halálos.
Amikor valami kínos élményben volt részünk, még sokáig szomorkodunk és szégyenkezünk, noha a lelkünk felnőtt fele azt mondja: lehetnénk nyugodtak, megbékélhetnénk a helyzettel és önmagunkkal is.
Minden jó tulajdonság valami fogyatkozásba fajzik; a takarékos közel van a fösvényhez, a bőkezű a pazarlóval rokon, a derék majdnem párja a hencegőnek; a nagyon jámborban van már egy kis szenteskedés; éppen annyi bűn van az erényben, mint amennyi lyuk Diogenes köpenyén.
Árvák vagyunk, mint emberek, társtalanul vándorlunk egymás mellett. Minden élőlény természetszerűleg önző, ezért magára marad. De ha kinyitja a szívét, övé a mindenség. A jó csak a jót látja, a szép a szépben gyönyörködik.
Ha az emberek azt színlelik, hogy sokkal barátságosabbak, megbocsátóbbak, sokkal nagylelkűbbek, mint amilyenek valójában, ennek előbb-utóbb az a következménye, hogy sokkal ellenszenvesebben, durvábban és általában véve sokkal kellemetlenebbül viselkednek, mint amilyenek valójában! Ha gátat szab a természetes viselkedés menetének (...), előbb-utóbb ledől a gát, és jön az özönvíz!
Mennyi ember! Szakadatlanul özönlő, megszámlálhatatlan ember! S valamennyi olyan... olyan... mi is a megfelelő kifejezés erre... olyan szürke. Olyan egyformák, olyan rettenetesen egyformák. S amelyik éppen nem birkára hasonlít, annak meg nyúlpofája van (...). Egyik fecseg és fontoskodik, mások meg, a nehézkes, középkorú férfiak, morognak. Még a karcsú, ovális arcú, piros szájú lányok is lehangolóan egyformák.
Egy férfit sokkal könnyebb megtanítani figyelmesen hallgatni, mint rávenni arra, hogy feltárulkozzon és hajlandó legyen sebezhetővé válni.
Két lény él bennünk tehát, az egyik egy tudatos és racionális, alapvetően közvetlen, a másik gátlásos, félénk, néma álmodozó. Általában béke van köztük, amik vagyunk, kettőjük közös műve. De sokszor éljük át, hogy mást súg az eszünk és mást a szívünk. (...) A bennünk élő két lény olykor ide-oda rángat minket. Az ember az evolúciója során megtanulta, hogyan nyomja el az egyiket vagy a másikat.
Minden nemzetnek igazi lényét az asszonyon át lehet megismerni. A férfi az asszony ellentéte, ahol a férfi komisz, ott az asszony jó.
Minél alacsonyabb valakinek az önértékelése, annál jobban vonzódik azokhoz, aki szeretik őt. Minél magasabb az önértékelése, annál inkább szabad abban, hogy kivel létesít és tart fenn kapcsolatokat.
Egyszer találkoztam egy elragadó házaspárral. Oly udvariasak és kedvesek voltak egymáshoz, és még sokévi házasság után is oly jó barátoknak mutatkoztak, hogy valósággal irigyeltem az asszonyt. Boldogan cseréltem volna vele. Valaki később elmondta, hogy ezek már tizenegy éve egy szót sem szólnak egymáshoz, ha kettesben maradnak (...) Ebből látszik, hogy sohasem tudhatunk semmit biztosan.
A zsarnok elnyomja rabszolgáit, és ők mégsem ellene fordulnak, hanem azt tiporják el, akik alattuk állanak.
A jellemvonások ügyes megválogatásával és találó felnagyításával minden emberi lény gondolkodásmódját és természetét olyannak rajzolhatjuk, mintha az csupa riasztó ellentétből állna.
Az emberek ezt tartják a legtöbbre: a hiúságukat. Az minden másnál erősebb. Ha egyszer megsértették őket, már nemcsak arról az egy sérelemről van szó, hanem magáról a Sértésről: mindig más a hibás, és mindig nekik van igazuk. És noha nem gonoszok (...), inkább végignézik ölbe tett kézzel a másik ember lassú pusztulását a közelükben, mintsem beismernék, hogy esetleg ők tévedtek.
Ha megfigyeled, általában annak az asszonynak van a legtüzesebb szeretője, amelyik a legnagyobb papucsférjet tartja otthon, mégpedig azért, mert éppúgy szüksége van a biztonság érzésére, mint arra, hogy olyan erő birtokolja, amely bármikor elemésztheti.
Facebook
Pinterest