Idézetek az emberismeretről
Alighanem igaz az, hogy az emberi élet második fele rendszerint csak az első felében felszedett szokásokból áll.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Az effajta korhelyekben, akik hosszú éveken át ittak, végül mindig marad valami italgőzös zagyvaság, valami ütődöttség, hibbantság, bár, különben ha kell, csaknem ugyanúgy ravaszkodnak, szélhámoskodnak és csalnak, mint akárki más.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
A derék emberek nagyon szigorúan ítélnek magukról.
Légy több megértéssel az emberek iránt. Nem vetted még sohasem észre, hogy az embereknek nehezükre esik a gondolkodás? Meglehetősen fárasztó és kimerítő végiggondolni mindent, az alfától az omegáig. Könnyebb megállni félúton, s a maradékra azt mondani, hogy a többit Isten csinálta...
Néha az emberek a legarcátlanabb hazugságokat is képesek elhinni - ha valaki elég meggyőzően tudja előadni, s ha elég lelkiereje van ahhoz, hogy végig is csinálja.
Az emberek általában megpróbálják erőltetni a dolgokat. Feltételezik, hogy van egy fal, amit erővel kell áttörni. (...) Ám ha nem erőltetem, és úgy állok hozzá, hogy megteszem a tőlem telhető legjobbat, tehát bármi is legyen a legjobb, én azt megpróbálom – valahogy sokkal jobb eredményt érek el.
Milyen különös az, miszerint az emberben két egészen különböző lény dolgozik: az ész és a szív; s aszerint, amint az egyik vagy másik lesz túlnyomóvá, változik át az ember jelleme, sorsa, élete, úgy, hogy mondhatni: "Mindenki két különböző embert foglal magában, az egyik az ész, a másik a szív embere. A szív és az ész két különböző ember..."
Az ember nem mindenható. Egyszerre nem szabadíthatja meg az egész világot. Óh, mint szeretné, ha azon karoknak, miknek ereje a hitregék mondáival határos, valóban volna azon hatalma, hogy ezreket ragadhatna ki a halál öléből, ha azon kebelnek, mely küzdeni tanult vésszel és viharral, volna hatalma visszanyomni az elemek veszedelmét is, ha azon mennydörgő szónak, mely előtt annyiszor megrendült az emberi akarat, volna ereje visszaparancsolni medreibe a rontó áradatot, miként vissza tudta űzni annyiszor a rontó szenvedélyeket, oda, ahonnan kijöttek! De az ember nem mindenható. A hősnek az a fájdalmas szerep jutott: mérlegre vetni az emberi fájdalmakat, ítéletet tartani a veszély közepett afölött, kit kell megmenteni rögtön, ki várhat tovább.
A lényeg mindig az: mennyi szépséges, szeretnivaló ember él a világon, amely amúgy kibírhatatlan, de az ember, az jó. Esendő, gyakorta korlátolt is, valahogy soha nem jön össze neki az élet, de rengeteg jóság van benne, és mindegy, hogy magyar vagy arab vagy lengyel vagy zsidó, mindegy, milyen kulturális hagyományt cipel magával levethetetlen súlyként egész életében, alapvetően mégis jó.
Aki túlontúl mély igyekszik lenni, mint általában a (...) kontárok, szükségszerűen sekélyessé és elcsépeltté válik, mert semmi sem oly sekélyes és elcsépelt, mint az akarat erőfeszítése.
- Úgy véli, az emberi természet mindenütt egyforma? (...) - Minden országban. A múltban ugyanúgy, mint a jelenben, mindig két dolog irányította az embereket. A Kegyetlenség és a Könyörület. Hol az egyik, hol a másik. Néha mindkettő.
A természet tele van megtévesztéssel, (...) ám az ember az egyetlen olyan földi lény, amelyik élvezetét leli abban, hogy megtévessze saját magát.
Az emberek nem mulatságból részegednek le, hanem azért, hogy elaltassák a lelkifurdalásaikat.
Nem a korcsma neveli az alkoholistákat, hanem az otthon elfogyasztott ital. Nem az szokik rá az alkoholra, aki néha, ünnepnapon a korcsmában berúg, és másnap üdvös fogadalmakat tesz a mosdóedényének, hogy soha többé nem utánozza Noé apánk példáját, hanem az, aki észreveszi, hogy az ördögöt haza is lehet vinni, és hogy az alkohol cigánymuzsika nélkül is nagyon szépeket tud énekelni. Mert nem az az alkoholista, aki néha-néha istentelenül berúg, hanem az, aki nem képes már részeg lenni, és a megszokott alkoholméregtől csak a megszokott józanságát kapja vissza.
Embert megtanítani valamire gyönyörű lehetőség, embert átformálni lehetetlen.
Facebook
Pinterest