Idézetek az emberismeretről
Életünk olyanná vált, hogy azon már nem lehet nevetni. Egy őrült emberen - bármit művel is - nem lehet nevetni. Az őrült nem mulatságos.
Anyám, aki szerette az egyszerű kifejezéseket, még formálta kissé a gondolatot. Azt mondta: - Minden ember speciális módon hülye.
Az embert nehéz becsapni. Nem lehet azt mondani neki, hogy eredj erre, itt kapod a többet. Egy idő múlva rájön a csalásra, és akkor vége. Az ember pedig egészen elképzelhetetlenül életéhes lény. Mindig odamegy, ahol több életben van része. (...) Mindig a több kell, a ragyogóbb, a tüzesebb, az érdekesebb, a komolyabb, az izgatóbb, a hatásosabb, a megragadóbb.
Hányaveti természetű emberek, akik azzal dicsekszenek, hogy értik a dörgést, és mindenre egyformán alkalmasak; kalandokra való képességeik óriási terjedelmét azzal a szólással szokták kifejezni, hogy ők a "fej vagy írás", játéktól az emberölésig mindenhez értenek; s e két ellentétes véglet között valóban meglehetősen hosszú és sokat magában foglaló sora van a dolgoknak.
Azt hittem, bezártam az elmém, hogy nehogy valaki meglássa, de ez a nő lát engem. Fogalma sincs, hogy a maszk mögé nézz, de mégsem fordul el.
Valamennyi egyetemi sznob között a leghitványabbak azok a szerencsétlenek, akik attól a vágyuktól esnek végromlásba, hogy majmolják a tehetősebbeket.
Nem tudod, hogy minden keresztény lélek, amely becsülettel dolgozik a maga kis körében - akármi legyen is az -, túlságosan rövidnek fogja találni halandó életét ahhoz képest, hogy milyen töméntelen lehetőség van benne arra, hogy hasznossá tegye magát! Nem tudod, hogy semmi megbánással jóvá nem tehetjük egy élet elmulasztott alkalmait? Pedig én elmulasztottam.
Ha ismernéd az emberi szív titkát, azt is tudhatnád, hogy gyakran olyankor gúnyolódik az ajkunk, mikor szégyelljük mutogatni lelkünk sebeit. Gúny és könny bújócskázó testvérek! A sírni szégyenlő gúnyolódik, amíg sokan látják, de ha magában marad, könnyei előtörnek.
Maga talán egy magányos, zárkózott, kóbor-loncsos (romániai) farkas, aki képtelen belenézni egy nő szemébe. Olyan valaki, aki piszkosul fél az igazi találkozásoktól. Olyan valaki, akinek létszükséglet, hogy folyton valami képzeletbeli világot teremtsen, mert nem ismeri ki magát a tárgyias, élhető, megragadható, valóságos világban.
Mindannyian igyekszünk felölteni az illő ábrázatot és külsőt, hogy a többiek annak lássanak, akinek szeretnénk látszani, vagyis elmondható, hogy az egész világ - megannyi álarc.
Csak azzal törődnek sokat az emberek, aki más, mint ők.
Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy sohasem élt igazán.
Hit, remény és szeretettel Mindig visszaél az ember. Hiába mond Miatyánkot Mögé mormolja az átkot. Nem tud bocsánatot kérni Nem tud bűntelenül élni. Él fekete mágiával: A fordított Miatyánkkal!
A harmincas éveik elején járók arra vártak, hogy találkozzanak Az Igazival, a harmincas éveik végén járók már találkoztak vele, de kiderült róla, hogy Igazi Szemétláda.
Rendkívül rá tudok csodálkozni mindenre: megállok, mint egy szobor, úgy nézem és hallgatom, és nincs az a színjáték, ami annyira tudna érdekelni, mint az emberi színjáték.
Facebook
Pinterest