Idézetek az emberismeretről
Ha a komédiának az a hivatása, hogy az emberek hibáit megjavítsa, nem látom be, miért volnának kiváltságos hibák. (...) Gyakran a szigorú erkölcstan legszebb nyilai sem olyan hatásosak, mint a szatíra, s a legtöbb ember számára a korholás legjobb módja az, ha lefestjük hibáikat. Nagy csapás a bűnökre, ha nevetségessé tesszük őket a világ szemében. A szemrehányásokat könnyen vesszük, azt azonban, ha kigúnyolnak, nem bírjuk elviselni; eltűrjük, hogy rossz hírünk legyen, de azt nem, hogy nevetségesek legyünk...
Szeretnénk azt hinni, hogy szükségesek vagyunk, nélkülözhetetlenek vagyunk, az örökkévalóságtól fogva valamire hivatva vagyunk. Valamennyi vallás, csaknem valamennyi filozófia és tudományok egy része is arról tanúskodik, hogy az emberiség fáradhatatlanul, hősiesen és kétségbeesetten próbálja tagadni önmaga esetlegességét.
Az ember átéli azt a szorongást, hogy elveszti önmagát, ha nem valósítja meg önmagát és önmaga lehetőségeit, de egyúttal átéli azt a szorongást is, hogy elveszti önmagát azáltal, hogy megvalósítja önmagát és potencialitásait.
Az ember abban a csapdában vergődik, hogy egyszerre akarja megvalósítani a maga álmodó ártatlanságát és megőrizni a maga álmodó ártatlanságát.
Az ember (...) bűnössé válik az által, hogy nem tudja igazán és teljesen megvalósítani e lehetőségeit; a maga szabadságát. Ő az egyetlen élőlény a világon, aki a nyelv, a beszéd birtokában van, amelynek segítségével ki tudja magát szabadítani "az adott helyzet rabságából"; de ez nem feltétlen sikerül neki. Szabad lény az által, hogy képes rákérdezni a világra; de lehet, hogy rossz kérdéseket tesz fel. Szabad lény az által, hogy képes a dolgokat mérlegelni, és képes dönteni; de nem feltétlenül van meg a bátorsága arra, hogy valódi és igazi döntéseket hozzon. Szabad lény annyiban, amennyiben képes az adott világon túl más világokat teremteni; de hiányozhat a teremtéshez szükséges ihlete és akaratereje. Szabad lény annyiban, amennyiben képes ellentmondani önmagának és önmaga lényegbeli természetének; de rabjául is eshet ösztöneinek és természetének.
Mindenkinek van egy története a külsején vagy a belsején esett sebek mögött.
A könnyű és derűs lélek embere, majdnem azt mondhatnám, hogy a spirituális elegancia embere, aki legyőzhetetlen biztonságban érzi magát; de ugyanakkor a tragédia embere is, a nevetés és a könnyek embere, végtére is a szelíd irónia embere, mert átlát az élet játékának tragikusan nevetséges álarcán, és fölmérte a földi lét fojtogató határait.
Facebook
Pinterest