Idézetek az emberismeretről
Minden folyamat, beleértve a gondolkodást is, szilárd alapokon nyugszik. Minél élesebbek az érzékeink, annál pontosabbak az ítéleteink, kifinomultabb az ízlésünk, fejlettebb az erkölcsi érzékünk, összetettebb az intelligenciánk, magasztosabbak a vágyaink - tisztább és intenzívebb a jutalom, amely létezésünkből fakad.
A civilizáció gyermeke, aki születésétől fogva idegenül távol áll a fékezetlen természettől, sokkalta inkább érzi nagyságát, mint a természet edzett fia, aki zsenge korától fogva rá van utalva és kiábrándító, bizalmas viszonyban él vele. Emez aligha ismeri az áhítatos megilletődést, amellyel amaz szemöldökét felvonva elébe lép, s amely alapvetően meghatározza a természethez fűződő érzelmi viszonyát, állandó vallásos megrendülést, félénk izgalmat táplálva lelkében.
A műveletlen emberek olyanok, mint az ebek: nem tűrik az idegent, amíg meg nem szokták.
A nagy emberek belső szolgái különös lelkek. Úgy élnek vele-mellette, mint a fűszál a fa tövén. A fa az életük. Számukra más élet nincsen. Érzik, hogy ha a fa ledől, az ő gyökerük is kiszakad vele.
Nem tudom, vizsgálják-e valamikor a tudósok az emberi szemnek a mélységeit. Mi van azokban a mélységekben, hogy láthatatlan sugarak szállnak belőle elő? És miért más minden sugár? Miért hideg ebben a percben? Miért meleg a másik percben? Jégnek a sugara és tűznek a sugara. Néha simít, mint a bársony, néha szúr, mint a tövis, néha üt, mint a mennykő.
A női hiúság sosem bocsát meg.
Az asszonyban mindig van valami a gyerekből, az ember nem tud igazán haragudni rá.
Minden öngyilkosság őrültség, s minden őrültségben van valami, ami elárulja magát. Sok ember tudja már, hogy ő őrült, az öngyilkos is tudja azt mind. Takargatni akarja a titkát, hogy meg ne tudják. Éppen azzal árulja el. Fölteszi magában, hogy okos dolgokat fog beszélni, hogy meg ne tudja senki, hogy ő bolond; de azok az okos beszédek mind nincsenek rendes helyen és időben alkalmazva, s felköltik a gyanút; túlságos jókedvet mutat, vigad, tréfál; de vígsága oly aggasztó, oly rendkívüli, hogy aki látja, borzadva mondja magában: "Ez vesztit érzi!"
Amelyik hadvezér ütközet előtt túl sokat törődik a tartalékokkal, azt biztosan legyőzik.
Az ember sohasem tehet félig-meddig átgondolt, általános természetű kijelentést anélkül, hogy egészen el ne árulná magát, észrevétlenül belé ne fektesse egész egyéniségét, valamiképp hasonlatszerűen ne ábrázolja benne élete alaptémáját, legfőbb problémáját.
Kezdetben volt az emberismeret és a tapasztalás (...), ezekből fejlődött ki a pszichológia, nem pedig fordítva. Mindenkinek joga van a fellengzős terminus technicusok nélküli, privát lélekismeretéhez. Na meg az érthetőséghez.
A gyengéd, finom húrozatú emberek mindig ilyenek. Erős szenvedélyeik vagy szétzúznak mindent, vagy ők maguk roskadnak össze. Vagy megölnek valakit, vagy ők maguk pusztulnak el. Csip-csup bánatok, csip-csup szerelmecskék tovább élnek. De a nagy szerelmek és nagy bánatok saját teljességük által vesznek el.
Úgy látszik (...), hogy az emberek megrontották a természetet, mert nem születtek farkasoknak, és lám, mégis farkasok lettek. Az Úristen nem adott nékik huszonnégy fontos ágyúkat, se szuronyokat, s mégis csináltak maguknak ágyúkat és szuronyokat, csak hogy elpusztítsák egymást.
A legszebb és a legrútabb történések - legalábbis a számomra legtöbbet mondók - az emberek arcán zajlanak le vagy a testükkel esnek meg.
Vannak emberek, akik egészen pompásan tudnak hazudni maguknak.
Facebook
Pinterest