Idézetek az emberismeretről
A legkiábrándítóbbak azok az emberek, akikből hiányzik a képzelőerő. T. S. Eliot ezekre mondja, hogy "üres emberek". Olyanok, akik nem látnak a felszín alá, észre sem veszik, hogy az a lyuk, ahonnan hiányzik a képzeletük, érzéketlen szalmatörekkel van betömve. Ők maguk is érzéketlenek, üres szavakat zúdítanak a másikra, és olyasmit erőltetnek rá, amit az nem akar.
Ezen a világon az emberek hamar ráunnak arra, ami nem érdektelen, és jóformán csak az köti le őket, ami unalmas.
Az emberek következetesen elfelejtik, hogy a boldogság a gondolkodásmódunkban, nem pedig a körülményekben gyökerezik. Az egyik leggyakoribb tévedés, hogy a boldogságot, mint célt összekeverik a cél elérésének eszközeivel.
A jó értelemben vett tökéletlenség foglalkoztatja az ember tudatát, és a figyelmét ébren tartja.
Mindenki kényszeresen és állandóan csak bírálja, amit csinálsz. Azt hiszik, jobban ismernek, mint te saját magad. Legyen a hitük szerint. Csakhogy sok minden más is van bennem, amiről nem tudnak, sok minden, azon az egy testre szabott figurán kívül, amit szeretnék megmutatni a világnak.
Az emberek szeretik megjátszani magukat, és elhitetni másokkal azt, amihez valójában semmi közük.
Hát ilyenek a gazdagok! Megalázzák az embert, s azután azt hiszik, hogy egy kis majomkodással mindent jóvátehetnek.
Némelyik ember öltözik bársonyba, selyembe, s rangja, méltósága minden más fölött hordozza, s mégis, mikor vele beszélünk, mindjárt érezzük, hogy őkegyelme csak emberi testben élő állat. Más ember meg öltözik kopott plundrába, jár feslett köntösben és félretaposott saruban, de ha megszólal, mindjárt érezzük, hogy állati testben élő angyal. Némelyik ember akárhány iskolát jár is, akárhány könyvet olvas is, az értelme homályos. Tud szavakat, könyvcímeket, dátumokat, de ha a véleményét kérdezzük, elámulunk az ostobaságán. Másik ember, ha analfabéta is, világos értelmű, jó érzésű. Áldás azoknak, akik vele, mellette élnek.
A félénk ember, édes barátom, kígyónak nevezi a mákos rétest is.
Eddig azt hittem, eredendően antiszociális, amolyan magányos farkas típus, de talán azért zárkózott el az emberek elől, hogy ne fájjon neki az elvesztésük.
Nem ismersz-e embereket, akik prédalesők, hálófonók, mint a pók? (...) Nem ismersz-e olyanokat, akik gyűjtenek, mint a hörcsög, akik vérengzők, mint az oroszlán, vagy gyávák, mint a nyúl, vagy szolgálatra valók, mint a ló, vagy alattomosak, mint a kígyó? Mi egyéb ez, ha nem maradvány az előbbi életnek a természetéből?
Ne hidd, hogy csúnya a világ, s az emberek rosszak. Az emberek jók. A rosszaság nem egyéb, mint valami furcsa betegség, mely ragályos és időnként visszatér. Akár a pestis vagy a nátha. S olyankor elcsúfítja a világot maga körül.
Az emberek jóval messzebbre képesek elmenni azért, amitől félnek, mint azért, aminek a megszerzésére vágynak.
Az emberek többsége nem figyel oda, csak ha veszélyt vagy jutalmat szimatol.
Csakúgy, mint az évszakok, az emberek is képesek változni. Nem túl gyakran esik meg, de amikor igen, majdnem mindig jó. Néha a törött az, ami újra egész lesz. Néha nyitni kell az új emberek felé és beengedni őket. De legtöbbször csak egy embert érint, aki valójában fél kimutatni, mit is érez, mikor megkapja a lehetőségét annak, amit sosem remélt. És néhány dolog sosem változik.
Facebook
Pinterest