Idézetek az emberismeretről
Egy nekem tízezer, ha a legkülönb.
Aki tőlem nem vesz, mikor neki nincs, és nekem van, az nem fog adni nekem, mikor nekem nem lesz, s neki lesz.
Az ember fejlődése olyan, mint a hőre keményedő műanyag. Kezdetben még puha, lágy, formálható, később aztán már minden hatásra törik.
Mi, emberek, hamar eltelünk a szerelemmel. Nem kérünk semmiből, amit túlzottan nagy adagban tálalnak. Tényleg ilyen banálisak lennénk?
Nem a fájdalomtól, hanem a félelemtől válik az ember irányíthatóvá.
Olyan ez, mint amikor az egyszeri arabnak azt mondták, egész életében boldog lesz, minden cselekedetét siker koronázza, és része lesz minden elképzelhető szépben, jóban, ha soha nem gondol a tevére... ő meg, persze, csak a tevére gondolt. Hát épp így van az ember is: ezerféle dolgot kitalál, csak, hogy ne gondoljon az örök éjszakára, mégis egyre az jár a fejében, és sehogy sem tudja kiverni belőle.
Vágysz megértésre? Próbálj megérteni másokat! Vágysz dicséretre? Dicsérj meg másokat (...)! Vágysz kedvességre? Légy kedves!
A fennhéjázás teljes hiányában nyilvánul meg az igazi rendes ember, aki feltétlenül megbecsüli és megbecsülteti magát a maga helyzetében, akármilyen legyen is az, s bármit mérjen is reá a sors. Hogy valaki a maga helyzetében a kellő önbecsülést mutassa, rendkívül ritka a világon, legalább olyan ritka, mint az igazi méltóság...
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Az a félelmetes, hogy az ember irigy. Lényegénél fogva az... azt hiszem, az irigység a létért való ösztönös harc egyik eleme. Benne rejlik a génekben.
Az ember akaratlanul is mindent túlbonyolít, mert állandóan gondolkodik.
Könnyű úgy különbnek látszani, ha mások is figyelik, s azok előtt a mások előtt kell pózolni, hiszen akkor táplálja az erőt a hiúság, a rátartiság, ami csak látszatra erény, hiszen valójában nem más, mint a gyávaság, a félelem egy fajtája, hogy "muszáj, különben mit mondanának az emberek..."
A félelem az emberi tudat legmegfoghatatlanabb és legtitkosabb rugója.
Ritka adomány, ha valaki semmilyen. Azok, akik ilyen zseniálisan semmilyenek tudtak lenni, rendszerint sokra viszik. Az egésznek az a titka, hogy akinek dolga akad velük, saját vágyaikat és félelmeiket vetítik rá a semmilyen háttérre. A semmilyenek mindig szerencsések.
Ha két, egymásban szimpátiát kereső ember először találkozik, és a késztető ok miatt máris kéz a kézben indul valahová, a nő mereven tartja a kezét. Ez a tartózkodás el nem téveszthető jele: nincs benne semmi különös, kivetni való. A séta, beszélgetés közben folyamatosan változik a partnerek viszonya. Ha a nő benyomása negatív vagy semleges, a kéztartása ilyen is marad, de ha a sétapartner felkelti érdeklődését, önkéntelenül is enged a merevségből, a keze ellazul, és belesimul a másik tenyerébe.
Az emberek nem szokták bevallani, hogy amit művelnek, az rossz. Vagy gondolkodás nélkül művelik, vagy okot találnak arra, hogy jónak tartsák.
Facebook
Pinterest