Idézetek az életről
Az élet csupán sóhaj két titokzatos világ között. Nem több, mint fecske röpte az éjbe borult sörcsarnokban.
Mi más volna az emberélet, mint folyó, amelyik örökké zajlik, s ha vize kiszáradna, új cseppeket merít az égi felhőkből.
Csak hogyha megkérdeznéd egy biológustól, hogy mi az élet, valami ilyesmit válaszolna neked: az élet szénatomokra épülő bonyolult folyamatok összessége. Figyelem! Még a leglíraibb lelkű biológus is elismerné azonban, hogy ennek a definíciónak a kulcsa nem a szénatom, hanem a bonyolult folyamatok.
Ha rossz fiút találsz, bajt találsz. Ha a jót találod meg, megtalálod a szerelmet.
Nem számít, milyen erősek vagyunk. Egy sérülés mindig heget hagy. Hazáig követ, megváltoztatja az életünket. Egy sérülés mindig felkavar, de talán ez a lényege. A fájdalom, a félelem és a sok vacak. Talán az, hogy mindezt átéljük, ez segít tovább lépni, és hajt előre. Talán össze kell kavarodnunk, mielőtt cselekednénk.
A tudomány, meg az analízisek, meg a vallomások... szart se érnek! Az élet olyan nyomorultul egyszerű... olyan szánalmasan egyszerű.
Az ember mindent csak valakiért csinál... valakinek játszik, valakiért törekszik... önmagunkért, úgy látszik, nem érdemes!... Színház!
Az egész világom egy viccnek tűnt, amelyben én voltam az utolsó, aki megtudja a poént.
Az élet legrosszabb pillanataiban az ember alapvetően két dolgot tehet. Összeomlik, feladja a küzdelmet és a reményt, és arccal a földön fekve rúgkapál, ez az egyik. A másik pedig az, hogy nevet.
Áldott legyen a mulandóság, amely megújítja az életet.
Az emberélet gyönge dráma. Csak egyszer adják. Nincs több előadása.
Néha csak azért lépünk rá egy útra, mert nem hiszünk benne. Ilyenkor könnyű dolgunk van: csupán be kell bizonyítanunk, hogy ez nem a mi utunk. De aztán amikor a dolgok elindulnak, és az út felfedi magát előttünk, félünk továbbmenni.
Oly sokszor testet öltöttünk és levetettük, és megannyiszor újrakezdjük, örökkévaló lelkünk akarja így: ismétli a bámulatos életet, mindig egyetlenként, sosem ugyanúgy; ezerképpen megláttatja velünk, miként a kaleidoszkóp: aki gyönyörködni tud, édes örömét lelheti benne.
Úszkáltok a zűrzagyva felszínen, féltek a mélytől, holott sehol másutt nem találtok választ, megoldást a luxussirámaitokra, csakis ott, önmagatokba alászállva.
Hogy igazából élhess, félned kell a haláltól, kell hogy legyen veszítenivalód.
Facebook
Pinterest