Idézetek az életről
Megint benne voltak a drótok és csövek. Az üvegdoboz lecsukva. Nem mozgott. Fehérbe burkolva feküdt. Pihés volt a haja, egyenes szálú, sötét. Szerettem volna megérinteni, megérinteni a bőrét, érezni az ujjaimmal, milyen puha. A két kis keze szorosan ökölbe szorítva feküdt kétoldalt a feje mellett. Nem szóltunk semmit. Hallottam a saját lélegzetem, a szüleim szapora, ijedt lélegzetvételét mellettem. Hallottam, ahogy visszaszippantják a könnyeiket. Figyeltem. Erősen figyeltem, és a zajokon át egyszer csak meghallottam a kicsit, lélegzete finom, távoli sípolását, mintha másik világról jönne. Erősebben figyeltem, míg azt nem hittem, a szívverését hallom. Azt mondtam magamnak, ha elég erősen figyelem a légzését, vigyázok a szívdobbanásaira, nem hal meg.
Oh! ne nézz rám oly sötéten Pályatársa életemnek, Mint midőn az őszi-felleg Húzza árnyékát a réten; Nézz szelíden, nézz mosolygva: Férfié az élet gondja.
A világ minden létezőjének, jelenségének megvan a maga természetes létezési ciklusa. Keletkezik, megszületik, van, azaz él, és elmúlik. Ez igaz az egészekre és igaz a részekre is. Miért éppen az emberiség lenne kivétel?
Az élet nem romantikus regény. Az igazság az, hogy a romantikus regények azért olyan kelendőek - azért vevő rájuk annyi ember -, mert senkinek az élete nem hasonlít rájuk. Csak mindenki azt szeretné.
Az élet legmagasabb rendű formája a művészet, mert a művészet a legnagyobb, a legmagasabb rendű életszeretet.
Állítólag életem legszebb napjait éltem. (...) Csak hát én éppen hogy nem tartottam a kezemben semmit, még önmagamat sem.
Élet: folyamatosan felfedezni egy új világot magadban, folyamatosan tágítani önmagad határait, és rájönni, mit vagy képes elérni azáltal, hogy új dolgokat tanulsz meg és sajátítasz el. Az élet az, ahol lehetőséget kapsz valóra váltani az álmaid.
Amikor az ember visszatekint az életére, emlékeinek nagy részét megszépíti az eltelt idő, s mondandójának mélységét erősen meghatározza, hogy hová jutott. A hegytetőről nézett út hirtelen megszépül, a fárasztó felkapaszkodást már egyáltalán nem érezzük akkora tehernek, mint útközben.
Korunk fizikusai fölfedezték azt, amit a kínai metafizika ősidők óta tanít, hogy más nincs, csak dráma! Szüntelen küzdelemben születő állandó változás.
Az idő korlátozottságának tudata tartalmasabbá teszi az életet. A triviális dolgok elvesztik jelentőségüket, csak a lényegesek maradnak meg. Az ember kevesebbet foglalkozik azokkal, akik nem szeretik, és többet azokkal, akik szeretik. Nem néz tévét, nem olvas újságot, viszont egyre több olyan könyvet olvas, melyben a szerzőnek van valami mondanivalója. Kevesebbet törődik a presztízzsel és a látszatokkal, és igyekszik értelmes tevékenységgel kitölteni minden idejét. Igen, mondja Noll, csak a halál biztos tudata adhat értelmet az életnek.
Valamikor azt hallottam, ha egy könyvet a feje alá tesz az ember, reggelre kívülről tudja. (...) Az életet kéne a párna alá tenni, így este elalvás előtt. Sóhajtani, ráhajtani a fejünket, és reggel úgy ébredni, hogy meg van oldva. Hogy minden világos: miért történt és hogyan tovább?
Rendszerint sok ösvény húzódik a jelen és a jövő között: választások és következmények tucatjai. De néha csak kevés, olykor mindössze két út van.
A szívünkben mindannyian tovább cipeljük mindazt, aminek részesei voltunk valaha is: a káoszt, a sikereket, a rothadást.
Az élet egyetlen olyan pillanata sem kárba veszett idő, amit nyeregben töltünk.
Ebben csak egy a keserű: a lét rövid, hosszú a mű.
Facebook
Pinterest