Idézetek az életről
Milyen kellemes az élet, ha olyanokkal élhetünk, akiket becsülünk.
Az élet szép, az élet minden. Mondhatják, hogy semmid nincsen, A legnagyobb kincs örökké tiéd.
Bárhová mész, mindenhol rosszat kell majd csinálnod. Ez az élet alapvető feltétele: erőszakot tenni a személyiségeden. Előbb-utóbb minden teremtmény erre a sorsra jut. Ez a végső árnyék, a teremtés kudarca. Ez az átok, ami rajtunk ül, ami táplál minden életet. Mindenhol a világegyetemben.
Csak a mi időről alkotott elképzelésünk teszi lehetővé, hogy az ítéletnapról beszéljünk. A valóságban egy szünet nélkül ülésező hadbírósággal állunk szemben.
Minden olyan lépésünk, amelyet az életben teszünk, ahhoz az úthoz hasonlít, amelyet a csúszó-mászó féreg tesz meg a homokban: barázdát hagy maga után.
Milyen szép, ha minden tengerhez, mely ránk vár, van egy folyó a számunkra.
Talán jobb, ha csak akkor nézünk szembe a halállal, amikor eljön az ideje, és akkor is csak addig, amíg összhangba kerülünk vele. Utána folytatódik a megszokott élet. Ismeritek a híres történetet Konradinról, az utolsó Hohenstauf-uralkodó hűséges alattvalójáról? Amikor Olaszországban fogságba esett a királlyal együtt, egy várba zárták, és egy fogolytársával gyakran sakkozott. Az egyik parti közben megjelent egy követ, aki közölte vele: " Egy óra múlva ki fognak végezni". Tudjátok, mit válaszolt? "Játszunk tovább." Nem is kell mást tenni, ha él az ember, mint élni.
Az élet meditáció, minden más csak a figyelmet vonja el.
Az életben, ahogy az irodalomban is, mindennek van eleje, közepe és vége.
A meghalás mindig hiábavaló. Hát az élés?
Nem tudom, látod-e, amint a múltad rejtett jelecskéi térképszerűen egymásba fonódva kirajzolják mostanáig vezető utadat.
A saját életemről van szó, úgy cseszem el, ahogy nekem tetszik.
Az emberek jönnek s mennek, besodródnak az életünkbe, aztán eltűnnek belőle, csaknem úgy, mint egy kedvenc könyvnek a szereplői. Mikor a végére érünk és becsukjuk, addigra a szereplők már mind elmondták a történetüket, és mi egy újabb könyvbe kezdünk, melyben újabb szereplők, újabb kalandok várnak. És akkor az ember azon kapja magát, hogy már az újakra figyel, nem a régiekre.
Az élet több, mint puszta létezés.
Hallomásból tudom, hogy megszülettem. Életem azt pletykálja: meghalok. - Valami más (aminek nevére se leltem) biztosít: az is csak múló állapot.
Facebook
Pinterest