Miklós Tibor
Az élet szép, az élet minden, S míg létezhet a földön ember, A lánc, mi egybeköt, nem hullhat szét.
Álmodom még, hogy visszatér, És úgy, mint rég, velem lesz mindig. Hazug az álom, bármily szép. Ő nem jön már, s hiánya pusztít!
Eljön a perc, mikor végre több lehetsz, mint egy gyermek, ki csak álmoknak élt... Mutasd meg hát, van-e szívedben erő, hogy elérd, mit a jövőnk ígért.
Én nem az vagyok, akit eldobhatnak, majd felvehetnek.
Szívemet kéne kitépnem, hogy mindezt ne érezzem, Mert nincs hitem, nincs mire várnom, Nincs helyem, érzem e tájon, Nincs érzés, mi ennyire fájjon.
Az élet szép, az élet minden. Mondhatják, hogy semmid nincsen, A legnagyobb kincs örökké tiéd.
Nincsenek csodák, az élet megy tovább, a múltam semmi más, egy kettétört világ.
Ha valaki művész, a színpadon élet lesz és tűz, mert valami mélybe' rejlő láng minden sort átfűt, mert igazi művész.