Idézetek az életről
Élni annyi, mint másnak lenni. Még érezni sem lehet úgy, hogy ma azt érezzük, amit tegnap éreztünk: ma ugyanazt érezni, amit tegnap, nem érzés - csupán visszaemlékezünk arra, amit tegnap éreztünk, élő hullája vagyunk a tegnap elvesztegetett életnek.
Az élet parancsa nem az, hogy birtokolni kell, hiszen nem kell semmi. Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami addig nem volt. Valakinek lenni a semmiből, szerelmesnek, harcosnak, ellenállónak, anyának.
Semmitől nem félni, de mindenhez kötődni. Mindent átélni és mindent megtartani. Vajon lehetséges-e? Újraélni minden hajnalt, mintha először látnánk, érezni minden virág illatát, szüntelenül megújulni, és nem ismerni a szót: keserű. Ez az élet titka.
Nem mindig diadalmenet az élet, nem csupa siker, de az is igaz, hogy bármi sikerülhet, ha az ember valóban akarja, de nem azonnal; sikerülhet, ha kitartóan, saját vágyával összhangban cselekszik, és ha hitelesen sajátja a vágy; nem pedig olyasmi, amit mások "ültettek" a szívébe.
A jelentős lépések szükségszerűségére többféle módon figyelmeztet az élet, míg végre megértjük őket, és elszánjuk magunkat a cselekvésre.
Pawel érezte, amit érzett, megvolt a maga igazsága, és megvoltak a maga tévedései is, amelyekért fizetett, nem mindig készpénzzel, és sokszor határidő után, a tévedések ugyanis nem évülnek el, csak a kamatszámláló ketyeg: tik-tak, vágd el a kék vezetéket, vagy a pirosat.
Erős szél fúj, a hullámok fehér tajtékot vetnek. Nézzük csak meg jól a milliónyi csillogó fehér vízbuborékocskát, minden egyes hullámmal együtt keletkeznek és múlnak el. Szüntelenül újak bukkannak fel, és tűnnek el a hullámzás egyenletes ütemében. Csupán egyetlen pillanatig viszi őket a hullámtaréj, aztán lesüllyednek, és többé nincsenek. Mindannyian csupán ilyen csillogó valamicskék vagyunk, egy-egy parányi tajtékcsepp az idő hullámain, amelyek lent tovagördülnek a bizonytalan, ködös jövőbe. Felbukkanunk, körülnézünk, és mielőtt ráeszméltünk volna, máris ismét eltűnünk. Meg sem látni bennünket az idő nagy folyamában. És új meg új buborékok jönnek egyre. És amit a sorsunknak nevezünk, nem más, mint küzdelem a buborékcsöppecskék tolongásában, míg a hullám felszökik, majd lemerül. De ezt a pillanatot ki akarjuk használni. Megéri a fáradságot.
Néha ad és néha kér,
vagy mindent megígér.
Néha űz és néha vár
az élet ilyen már.
Nincs megoldó egyenlet,
és nincs titkos recept,
vagy biztos elmélet.
Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy éppen úgy, mint voltak idők, amikor a tigrisek számára még nem termett babér, úgy jönnek el azok az idők, amikor számukra már nem lesz élhető az élet, kivéve az állatkerteket és más rezervátumokat. És ez éppígy igaz kulturális örökségünk jó részére.
Bár nem mindig választhatjuk meg, mi történjék, azt igenis eldönthetjük, hogy miként cselekedjünk a történések fényében.
Élni, túlélni csak úgy lehet, ha kiaknázzuk a legmélyebb büszkeségtartalékainkat.
A terheket vinned kell. Birkózni a bűnökkel, Ez az életed, fogd már fel.
A túlélés egyik alaptörvénye, hogy az ember a lehető legkevesebb zavaros ügybe keveredjen bele.
Facebook
Pinterest