Idézetek az életről
Az igazság az, hogy a múlt nem jósolja meg a jövőt, de mi úgy csinálunk, mintha, és ezzel a jövőt olyanná csináljuk, mint a múlt volt. A lehetőség az, hogy valakinek a segítségével, aki már erre rájött, újra lehet kezdeni az életet.
A legveszélyesebb úgy élni, hogy az ember semmit sem kockáztat.
Egész idő alatt tudtam, ki mindenki nélkül nem tudnék élni, de harmincéves koromig nem jöttem rá, hogy elsősorban önmagam nélkül nincs tovább élet. Érdekes volt belátni, hogy valóban nehéz lenne élni számos dolog és ember nélkül, de az új felfedezésen ez mit sem változtatott. Lehetetlen lenne önmagam nélkül élni.
Ha valaki túlságosan sokat foglalkozik az eljövendő világgal, az jó eséllyel azt jelzi, hogy nem igazán boldogul az ittenivel.
Láttam, ahogy a távolban, a mocsárban felfénylik a csatornák vize, ahogy a nádasban előretörnek, a vizük keveredik a többivel, és a találkozás visszavonhatatlanul megváltoztatta mindkettőt. Az élet is hasonló. Ha az ösvények találkoznak, azt követően már soha nem lesznek ugyanazok, örökre megváltoznak a találkozás hatására. Néha csak aprók a változások, szinte láthatatlanok, máskor meg olyan égbekiáltóak, hogy semmi sem lesz már a régi, ami utána következik. Más életek homokszemei beborítanak bennünket, és cserébe a miénket is átadjuk azoknak, akikkel később összetalálkozunk.
Az élet anyaga nem valamiféle reszkető, fényt kibocsátó csodakocsonya, hanem apró szegecsekből, rugókból, csuklókból, pöckökből, lemezekből, mágnesekből, cipzárokból és csapóajtókból álló szerkezet, amelyet egy adathordozó állít össze, és az ezen szereplő információ másolható, átvihető és leolvasható.
Íme, az emberi sors, írja Tolsztoj: egy kilógó gallyba kapaszkodunk a Halál elől, tudjuk, hogy nincs menekvés, ám mi mégis, ha másért nem, hát szórakozásból, felnyaljuk mind a mézet, ami elibénk kerül.
Kiterít, mint prémet az orvvadász, s árul az élet a standon, kinn, Az éveink piacán millió szív... itt van mind. Ne beszélj arról, mi a jó, mi a rossz! Ugyanaz a vége, bárhogy kezd... Akit anya szült, tudja, az út vége mit rejt, mindegy, hol megy.
Az élet csupa szerencse, például amikor az ember jó lapokat kap, vagy egyszerűen csak jókor van jó helyen. Egyeseknek ezüsttálcán kínálják a szerencsét, az új esélyt, a menekvést. A megmentő lehet hősies, vagy akár lehet csak a puszta véletlen, viszont vannak, akiknek egyáltalán nem jut szerencse, akik rosszkor kötnek ki rossz helyen, akiket nem mentenek meg.
Oly rövid az élet, és nincs bizonyosság afelől, hogy két cingár lelkünk otthonra lel majd egy örökkévalóságban. Meglehet, hogy csak itt és most élünk.
Élni csak akkor érdemes, ha van, aki utánad is folytatja.
Az élet gyorsan utolér, végigszalad a testünkön, szökni próbál és keresi a kifejeződése minden formáját. Hasonlít... olyan, mint a villámcsapás.
A véletlen nagyon furcsa és kiszámíthatatlan szerződést íratott alá az emberrel. (...) Ma is ugyanolyan csodálattal bámuljuk az élet nagy misztériumát, mint egykor őseink, akik annak idején belefogtak az élet bizarr játékába.
A kristályok tökéletes rendje és a teljes rendezetlenség egyaránt terméketlen - az élet a határterületeken virul.
Mi az élet értelme? (...) Ez a sóvárgó, kielégíthetetlen kérdés hívta le az ismeretlenből az ősi tanokat, ez teremtette meg a vallások és a hitvilágok burjánzó erdejét, ez szülte a filozófiákat, a művészeteket, és a különféle tudományokat is.
Facebook
Pinterest