Idézetek az életről
Az életed nem akkor kezdődik, amikor meglátod a fényt. Hanem egy másik pillanatban. Egy találkozással, egy mosollyal, egy zavart kézfogással. Amikor meglátod Őt. Amikor megtalálod.
Embernek lenni - minden embernek - nehéz. Ne csak a betegségeit add hozzá, de a szorongásait, a félelmeit, a zaklatottságát. Azt, hogy kevés igazán boldog napja volt, s akkor sem azért, mert ünnepelték, vagy nyert, hanem mert lelkében megjelent a békesség ritka adománya, a gondtalanság, amit koldusok és névtelen emberek is megélnek.
Élni csodálatos mutatvány. De egyet ne feledj! A nyulat, amit elővarázsolsz a cilinderből, te tetted bele! Nem mások. Te magad. Ezt mindig elfelejted, és ebből van a legtöbb baj. Mi abban a megfordított tudatban élünk, hogy mindenért mások a hibásak. (...) Mindig mások. Mások felelnek az én életemért. Nem emlékszünk rá, hogy a nyulat mi tettük a cilinderbe.
Amikor irigyelsz valakit, sohasem az egész életét irigyled, csupán néhány kedvező részletét. Megrettennél, ha az egész életedet el kéne cserélni vele.
Fogadd el, hogy az élet okosabb, mint te. Mindig volt, és mindig is lesz kreatívabb és számodra kedvezőbb megoldása, olyan, ami tényleg boldoggá fog tenni. Csak hagyd már, hogy tegye a dolgát, és ne állj az útjába.
Építs egy életet, hagyd, hogy összetörjön, darabokra hulljon, aztán építs fel egy újat, egészen addig, amíg eljutsz oda, ahova mindig is vágytál. Oda, ahol jól érzed magad, ahol te is boldog vagy. Odáig nagyon sok világot kell felépíteni. Falakat húzni, téglákat pakolni, kudarcot vallani, nehézségeket leküzdeni, megoldásokra találni... Erről szól az út, meg arról, hogy a régi házból mindig tudd, hogy mit viszel magaddal.
Ne örülj, ha a dolgaid jól alakulnak, mert az élet olyan, mint a hullámvasút. Az emelkedő után mindig jön a mélypont.
Az élet olyan, mint vonaton utazni, ahol az út során a számtalan állomáson számunkra fontos emberek leszállnak, s mire az út végére érünk, szinte senki sem ül már a szerelvényen.
Az élet olyan, mint a gyümölcs: le kell szakítani, bele kell harapni, meg kell enni. A magokat kiköpi az ember.
Ha vén halottnak a sírgödör szélén még egyszer megnyílhatna az ajka, valamennyi azt mondaná: - Bolondul éltem! Mert valamennyi úgy élt ezen a földön, mintha ez volna az örökkévalóság helye, s ő az elején érezte magát a végtelen időnek, úgy robotolt, verejtékezett, gyűjtött, rendezkedett, hogy az elején túl aztán jól élhessen. S egyszer csak, maga se tudja hogyan: ott fekszik a sírnál. Tehát élt, de mégse élt. S erre nem eszmélkedett előbb. Ha visszanézhetnénk a temető kapujából, bizony sokan elmondhatnánk: életünk idáig való útja nem volt egyéb, csak nyugtalanság a nyugalomért.
Egy buborék, mely száz évig élhet. Ez volna az emberi élet?
A legősibb és legerősebb szeretet az élet szeretete.
Az élet olyan, mint a víz, elfolyik, nem marad meg belőle semmi sem. Legalább szép legyen az emléked.
Az élet olyan, mint a szép zene: betölt bennünket, jólesik, de nem tart sokáig.
Akármennyire el vagyok foglalva, megtalálom a módját, hogy az örökös vibrálás közben - amely valójában az energiáim egy részét is felemészti - elcsenjek magamnak néhány percet, s jobbá tegyem az életet.
Facebook
Pinterest