Szulák Andrea

Álszent és tisztességtelen dolognak tartom, ha nem szólunk időben valakinek, hogy nem alkalmas arra, amit csinálni szeretne.

Nem lehet egy mérlegre tenni a lisztet meg a cukrot.

Az agyunkat és a lelkünket nem lehet plasztikáztatni. Ott vannak azok a lenyomatok, amiket összegyűjtöttünk az évtizedek alatt. Azok a mieink. Azok vagyunk mi.

Nem hiszem, hogy korszerű akarok lenni. Önmagam akarok lenni. Nem biztos, hogy az jó, ha egy ötven éves nő, jaj, de mennyire "up to date". Jó, ne legyek hülye, tehát tudjam, melyik gombot kell megnyomni a számítógépen, a telefonon, vagy az aktuális kütyün, hogy a világ vérkeringéséből ne essek ki, de nem biztos, hogy ezt nekem kell diktálni. Ezt csinálják a fiatalok. Ez az ő terepük.

A jóra kell, hogy idő legyen. Muszáj!

Annyira semmi nem fontos, hogy (...) karmolódjak, vagy én karmoljak mást.

Hiszem, hogy kutyakötelessége minden embernek a saját életét szépen berendezni. Nagyon sajnálom azokat, akik erre képtelenek, s nem azért, mintha nem kaptak volna erre útravalót, hanem, mert nem akarják. A gyenge emberben nem hiszek, de hiszek az esendőben, a tévútra tévedőben, az erősben, aki történjék bármi, mindig fel tud, fel akar állni.

Akármennyire el vagyok foglalva, megtalálom a módját, hogy az örökös vibrálás közben - amely valójában az energiáim egy részét is felemészti - elcsenjek magamnak néhány percet, s jobbá tegyem az életet.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy folyamatosan keserűen éljük meg. Egyetlen célját látom a létezésnek, hogy minden nap, minden egyes nap, amit megélhetek, az jól teljen el. Mindegy, mitől.

Nem izzó, lobogó szerelemnek kell megtörténnie ahhoz, hogy harmonikusan tudjunk élni, hosszan és kiegyensúlyozottan legyünk úgymond, boldogok. S mint tudjuk, a boldogság is csak pillanatokból áll.

A lángoló szerelem a tizenévesek sajátja, privilégiuma. Én elgyöngülök, amikor azt hallom egy ötvenes nőtől, hogy ő most éppen ilyesmit érez, de nem hiszem el.

Ha nem lehet úgy, ahogy akarod, akard úgy, ahogy lehet!