Idézetek dalszövegekből
Ha megdöglök egyszer, csak írjátok a síromra, Nem mentem el, csak már nem annyira bírom ma. Túl nehéz a lét, túl könnyű a vég, A jobbakat úgyis az élet tépi szét.
Hazudtam másoknak, hazudtam eleget. Hazudtam magamnak is mindent, amit lehet. Elmondtam százszor, hogy minden frankó és kerek. Nem voltam más, csak egy szélhámos kis gyerek. Túlzott egoizmus, önbizalomhiány. Szeretetre éhes ember, ki azt hitte, hogy zsivány, de nem voltam az, inkább csak egy bolond. Hitevesztett, aki minden álmáról lemond. Aztán jöttél te, halálos tavasz. Minden megváltozott, nem hittem, hogy te is akarsz. Mert én akartalak téged, ez nem volt kérdés. Szerelmes lettem, ez volt a legelső lépés.
Elbújhatnék itt, a szíved mélyén, a világban immár nincs helyem; ringatóznék minden dobbanásra, s a tiéd lehetne az életem.
Ha a földön fekvőt már nem veszed észre, és egyre jobban tetszik, amiben élsz, ha másra nem gondolsz már, csak a pénzre, akkor nagyon gyorsan a játék végére érsz!
Mikor túl sok volt a bor meg a sör, S az élet szétizél meg agyongyötör, Mikor egyáltalán nem szeretsz, Mégis belém karolsz, s hazavezetsz.
Itt járt egy ember, és nem csinált semmit, csak egyszer-egyszer egy hibát. Hogy épp rossz időben élt, rossz helyen, szürkén-fehéren, mint régi filmeken.
Csak egy szomorú dal vagy, mondandó nélkül.
Keresed, hogy mivel is szállhatnál szembe, sehogy se jó, még ha jó is lenne.
Azt kívánom, hogy az élet bárcsak lenne gondtalan, napos, s felhős soha, De azt mondtad, ott leszek a te karjaidban, ha mindenhol kitör az őrület, S ha a vihar nem akar elmenni, akkor is fogok az esőben énekelni!
Míg a nap feljön, s ismét lemegy, Minden ki- és belélegzettel Áldjuk őt, ha élünk őérte! Ő a vég, és ő minden kezdet, Ő hozzánk mindig hűséges lesz, Dicsérjük, mert igen nagy szeretete.
Már régen csődöt mondott benned az érzelem, Az utánad maradt üresség lesz holnapra a sebhelyem.
Néha éld, hogy forog a világ, És ne nyalj talpakat szép szavakért, Légy halhatatlan, hagyj nyomot a földön, S érj célba, de csak magadért, Tudd, ki vagy, sajnáld, aki bánt, mert nem ez az érdem, Én éltem és most rajtad a sor, hogy élj s ne félj.
Van úgy, hogy támad, hogy ellened fordul a hibád, Zavar a zaj és zavar a fény, Valaki mondja már, hogy túl vagyunk a felén, Nehezén s ennyi az egész, Hogy ne félj.
Nem a válaszok nőnek, nőnek meg olyan nagyon, hanem az élet lesz egyre, egyre nagyobb vadon.
Azon gondolkodott, hogy mi lett volna belőle, ha nem hátra indul el, hanem, hanem előre.