Idézetek a biológiáról
Az agy olyan bolygó, amelyen számos felfedezetlen kontinens és óriási ismeretlen területek találhatóak.
A tünetek végül is nem egyebek, mint a szenvedő szervek segélykiáltásai.
Egy EEG-felvétel olyan, mint amikor egy felhős éjszakán a Holdat bámulva azt hisszük, hogy a látottak alapján elég információnk van ahhoz, hogy mindent elmondjunk a Hold felszínén zajló folyamatokról.
Az agy mélyebb, mint az Óceán.
Az agy és Isten súlya egy.
Vállaid felett az univerzum legösszetettebb jelensége található.
Hát ennyi az ember. Állat. Indulatos, meggondolatlan állat, saját ösztöneinek prédája, ösztöneinek, melyek arra valók, hogy átörökítse az életet, ehelyett a legidiótább dolgokra sarkallják.
Tévedés azt feltételezni, hogy az evolúció során az emberek a fizikai képességeket feláldozták volna az intelligencia oltárán: a test irányítása mentális tevékenység.
Az evolúciós múlt majdnem annyira korlátozhatja egyes objektumok lehetséges tulajdonságait, mint a fizika vagy kémia törvényei (bár ez utóbbiak nem áthághatóak, az evolúciós kellően sok idővel eltörölhető).
Legnagyobb hatással nem az élettelen környezet van egy élőlényre, hanem a saját és az őt körülvevő fajok egyedei.
A ragadozók többnyire a beteg, bénázó felnőtteket, persze a gyengébb borjakat, meg a már fáradtan poroszkáló öregeket szemelgetik. A növényevőknél nyugdíjas problémák nincsenek.
Sok tekintetben az agy saját sikerének áldozata: sok millió éven keresztül fejlődött, hogy elérje mai összetettségét, de eközben rengeteg felesleges, sőt hátráltató jellegzetességet halmozott fel. Mint az a winchester, amely elavult szoftvereket kénytelen futtatni, miközben a letöltött káros fájlok még a legalapvetőbb működéseit is megnehezítik.
Az agy esendő. Hiába lakozik benne az öntudatunk, és minden tapasztalatunkat ő irányítja, e rendkívül fontos feladatok ellenére meglepően zavaros és rendszertelen a működése. Elég csak ránéznünk, hogy belássuk, valójában milyen nevetséges is az agy. A formája egy mutáns dióbélre, vagy még inkább a lovecrafti rémvilágból előbújt rumos zselére, esetleg egy leharcolt bokszkesztyűre hasonlít. Persze tagadhatatlanul megkapó, de azért közel sem tökéletes. Tökéletlenségei pedig mindenre hatással vannak, amit az emberek tesznek, mondanak vagy éreznek.
A gén terjedni akar, s teljesen mindegy, hogy az mennyire "jó" a fajnak vagy akár az egyednek.
Szerelem, élvezet, hatalom, bosszú - mindezek pusztán másodlagos megfontolások, ösztönzők, hogy átszakítsuk a génkeveredés célszalagját.
Facebook
Pinterest