Idézetek a biológiáról
Az emberek azért élnek, hogy újabb emberek szülessenek a világra, majd amikor haszontalanok lesznek, meghalnak, hogy átadják helyüket még több embernek.
Az emberi faj tudathasadásos életet él. Mi vagyunk az egyetlen állatfaj, amely saját környezetéből furcsán kilógva kényelmetlenül érzi magát. Lehetséges, hogy ez sajátos kettős természetünknek köszönhető, lévén egyszerre biológiai és kulturális lények. A biológiai evolúció termékei vagyunk, ennek a lassú, természetes, az egyedek differenciális szaporodásával haladó folyamatnak, amelynek eredménye a populáció génállományának fokozatos kicserélődése. Ugyanakkor a kulturális evolúció is hat ránk, ezt pedig az események igen gyors, esetenként az emberi élet időtartamán belüli előrehaladása jellemzi. Bizonyos értelemben mindannyian állandó utazók vagyunk, egyik lábunkat biológiai evolúciós múltunkban vetjük meg, a másikkal óvatosan egyensúlyozunk tomboló kulturális jelenünkben. Talán az emberi élet ezen alapvető ellentmondása rejlik mai problémáink hátterében.
Hasonlítsuk az emberi test mintegy 20 ezer génjét egy több ezer kötetes állománnyal rendelkező könyvtár összesített információmennyiségéhez! E DNS-könyvtár valamennyi könyve mondatokba rendezett szavakból áll. Ezek a DNS-mondatok a gének. Az egyes mondatok tovább szerveződnek bekezdésekké és fejezetekké. Ezek a rendkívül pontosan összehangolt és együttműködő genetikai egységek megfelelői, amelyek még magasabb szinten a könyveket, a fölött a könyvtár egyes részlegeit (a szöveteket, szerveket stb.) alkotják. És itt jön a lényeg: a könyvtárba látogató olvasó átfogó élményanyagát nem csupán a polcokon lévő könyvek összessége határozza meg. Az olvasót más és más benyomások érhetik attól függően, hogy mikor látogat el a könyvtárba, ki kíséri el, mely részlegeket keresi fel, a könyvtár mely részei tartanak nyitva vagy zárva az adott időpontban, és milyen könyveket emel le a polcokról. Egyszóval az, hogy mit olvas el az olvasó, vagyis hogy mely gének fejeződnek ki és melyek nem, a biológiai és környezeti impulzusok roppant összetett kölcsönhatásain múlik. A lehetőségek végtelenek, és a környezet hatásai nélkülözhetetlenek a folyamatban.
A génjeink befolyásolják, hogyan boldogulunk környezetünkben, a környezet viszont hatással van rá, hogy DNS-ünk mely elemei fejeződnek ki, és melyek nem. Viselkedésünkkel és azzal, hogy mennyire hatékonyan tudjuk célirányosan szabályozni a figyelmünket, magunk is alakítjuk azt a környezetet, amely végül visszahat ránk.
A hajlamaink bizonyos mértékig biológiailag meghatározottak, de hagynak mozgásteret, hogy formáljuk és megváltoztassuk őket. Az a dolgunk, hogy megtaláljuk azokat a feltételeket és mechanizmusokat, amelyek a változást lehetővé teszik.
Mikép, mint egyik tojás a máshoz, ép oly hasonló viszony van az agyvelő és szellemi tevékenység közt, együtt születnek, együtt fejlődnek, és együtt hanyatlanak vissza; ha elzárom az agyhoz vezető vércsatornát, megszűnik az öntudat, gondolat, szóval minden szellemi működés, ha megeresztem, mint egy varázsütésre újra előáll, miből józan észszel ugy kell következtetnem, mint az izomnál: hogy t. i. agyvelő és szellemi működés elválhatlanul együvé tartoznak, ez utóbbi functiója az elsőnek. A ki tehát az öntudatot, érzést, szóval a szellemi tevékenységet egy külön az agyvelőbe plántált állománynak tulajdonítja, az épen oly joggal és logicával vehet fel az izomban, májban, és vesékben stb. egyegy külön önálló szellemet; épen oly joggal beszélhet egy izomszellem, májszellem, veseszellemről stb.
Az ember büszkén mondotta egykoron, mikép a növényvilág azért van teremtve, hogy számára élelmet szolgáltasson; miután azonban a mai vegytan tisztába hozta, hogy mi visszaszolgáljuk a vett javakat a növényeknek, az által, hogy a lélekzet-vétel processusával szénsavat készítünk számukra, nem épen oly büszkén mondhatná-e el a növény is: hogy az ember azért van teremtve, hogy számunkra a lélekzet-vétel által tápszert készítsen?
Sorsunkat a génjeinkben hordozzuk. Jövőnket az önpusztítás tomboló vágya alakítja.
A prosztata Timbuktuhoz hasonlít. Mindenki hallott már róla, de senki sem tudja, merre van. Vagy a katalizátorhoz. Mindenkinek van, de senki sem tudja, hogyan működik. Vagy a dezodorhoz egy forró napon a vonaton. Mindenki ismeri, de szemmel láthatóan senki sem tudja, mire való. A prosztata - rejtély, legenda, misztérium...
Ha a szerv tulajdonképpeni funkciójával - az utódok nemzésével - számolunk, a férfiaknak nagyjából tíz-negyven másodpercig van szükségük a prosztatájukra. Egész életükben. Nem lehetett volna kitalálni valami mást helyette, valami olyasmit, ami nem idegesít bennünket halálra egész hátralévő életünkben? Ha eltekintünk a négy gyerektől és a negyven másodpercig tartó élvezettől, hosszas gondolkodás után sem találhatunk megfelelőbb példát a "fölösleges" kifejezés szemléltetésére. Persze sok haszontalan dolog létezik a világon. De a világító borsszóró nem rákosodik el, okoz csontáttéteket és nem tesz el senkit láb alól!
Hangulatok és fantáziák, belső késztetés és szenvedély az, ami az embereket összehozza egymással, vagy távol tartja egymástól. Biokémiai kritériumokon múlik, hogy mindez összhangban van-e a partnerrel.
Úgy van ez, mint egy rendkívül tehetséges embernél, akinek állandó inputra van szüksége, különben unatkozik, és hülyeségeket csinál. Az immunrendszernek sok mindennel meg kell ismerkednie, hogy megszerezze a szükséges tudást, a megfelelő védekezőképességet, a hatékony ütőerőt, de a bölcsességet és toleranciát is.
Érzelmi lények vagyunk. Mire a külvilág jelei elérik a tudatos agykérgünket, már színezve vannak érzelmeink által. Érdemes és lehetséges megpróbálkozni ezektől a hatásoktól elvonatkoztatni, de tudnunk kell, hogy ez egy folyamatos küzdelem. És biológiánk ebben a tekintetben éppenséggel nem a partnerünk.
Az egyik legvégső fék a saját genetika: aki túl mohó és túl sokat vesz el, anélkül, hogy adna, az önmagát fosztja meg saját élete alapjától, és kihal.
Ha valami genetikailag nem stimmel, azt a természet kiiktatja, még ha ez a folyamat sok-sok évtizeden át húzódik is.
Facebook
Pinterest