Idézetek a biológiáról
Az információ és az anyag nem létezik egymástól függetlenül. A sejt élete az információs rendszere működésén keresztül mutatkozik meg. A szimfonikus zenekar játékához lehetne hasonlítani, amelyben részt vesz a zeneszerző, a karmester, a zenészek, a hangszerek, a partitúra, sőt még a villanyszerelő is, aki megvilágítja a kottákat.
Ha valamit tanulhattunk az evolúcióból, az az, hogy az életet nem lehet kordában tartani. Az élet kiszabadul. Új területekre tódul, új korlátokat dönt le. Fájdalmasan, néha veszedelmesen.
Az embert az állattól csupán az értelme különbözteti meg.
Az egyedek nem stabilak, hamar elenyésznek. (...) Ám a gének földtörténeti időkben honolnak, a gének örökkévalók. A gének, mint a gyémántok, örökkévalók, de nem pontosan úgy, mint a gyémántok. Az egyedi gyémántkristály maga marad fenn, az atomok változatlan mintájaként. A DNS-molekulák nem ilyen értelemben tartósak. Bármely anyagi értelemben vett DNS-molekula élete meglehetősen rövid - talán néhány hónap, de semmi esetre sem több, mint egy emberöltő. A másolataiban viszont elméletileg évek százmillióin át élhet egy DNS-molekula.
Kezdetben vala az egyszerűség. Már azt is eléggé nehéz megmagyarázni, hogy egy egyszerű világegyetem hogyan keletkezett. Talán abban mindannyian egyetértünk, hogy még nehezebb volna megmagyarázni a teljesen összehangolt, bonyolult rendszer - az élet - vagy egy életet teremteni képes lény hirtelen megjelenését. Darwin elmélete a természetes szelekció révén megvalósuló evolúcióról azért kielégítő, mert olyan utat mutat, amelyen az egyszerű az idők során összetetté alakulhat, megmutatja, hogy rendezetlen atomok hogyan csoportosulhattak egyre bonyolultabb rendszerbe, míg végül létrejött az ember. Darwin megoldást kínál - mégpedig mindeddig az egyetlen ésszerűt - létünk mélységes problémájára.
Minden élet replikálódó egységek eltérő túlélése révén fejlődik ki.
Az a tény, hogy az agynak bizonyosfajta viselkedésre prediszponáló alkotórészei vannak, nem ok a fatalizmusra vagy a kétségbeesésre: az egyes komponensek viszonylagos fontossága jelentős mértékben ellenőrzésünk alatt áll. Az anatómia nem végzet, bár nem is lényegtelen.
Az emberi agy pragmatikus gépezet, amely elsősorban nem a tények megismerésének, hanem az egyéni és az evolúciós értelemben vett siker elérésének eszköze. A valóság, az igazság és az igazságosság csak akkor érdekesek számunkra, ha egybevágnak vélt vagy valós érdekeinkkel.
Az emberi test nagyobb, mint amilyennek látszik. A tudományban és a technológiában történt haladás megmutatta, hogy testünk tulajdonképpen önmagában egy világegyetem. Mindnyájan durván száztrillió sejtből állunk, és mindegyik sejtben durván ugyanannyi atom található. Az nagyon sok különálló komponens. Csak az agyunkban százmilliárd agysejt van, plusz-mínusz pár milliárd. Többnyire mégsem érezzük a fizikai énünk szinte végtelen természetét. Úgy egyszerűsítjük a dolgot, hogy nagyobb blokkokban gondolunk magunkra. Kar, láb, lábfej, kéz, törzs, fej. Hús, csont.
Az agy nem kenyérpirító. Összetett. Lehet, hogy alig több egy kilónál, de abban az egy kilóban egy élet emlékeit tárolja.
Az agy (...) aggasztóan mágikus szerv, hiszen annyi mindent csinál, amiről még mindig nem értjük, hogyan vagy miért csinálja. Mint minden más, atomokból áll, amely atomok a csillagokban születtek sok millió évvel ezelőtt. Mégis többet tudunk azokról a távoli csillagokról, mint az agyunk működéséről, az egyetlen micsodáról az egész világegyetemben, ami képes az egész világegyetemről gondolkodni.
Az agy nem az a gép, amelynek valaha gondoltuk. Noha a különböző agyi régiókhoz különböző mentális funkciók kapcsolódnak, a sejti összetevők nem alkotnak állandó struktúrákat, és nem játszanak merev szerepeket. Rugalmasak, a tapasztalatokkal, a körülményekkel és a szükségekkel együtt változnak.
Ha felemelek egy vasrudat, nem fogom megérezni, amikor egy légy rászáll vagy elröppen róla. Ha ellenben tollpelyhet tartok a kezemben, határozottan érezni fogom, mikor száll rá a légy. Ugyanez érvényes valamennyi érzékünkre: a hallásra, a látásra, a szaglásra, az ízlelésre, a hideg- és melegérzésre is.
A test egyetlen részének legkisebb mozdulata is igénybe veszi az egész testet. Olyasvalakinél, aki képes a hatásos, kecses és hatékony mozdulatokra, a test összetartozó egészként szervezi meg önmagát a legkisebb mozdulat elvégzéséhez is.
Az evolúció nem más, mint a hiba örökkévalósága. Azt jelenti, hogy a pusztulás fejlődést hozhat. A mutáció az emberi tapasztalat szíve, az öregedésé és a halálé csakúgy, mint a nemiségé és az újjászületésé.
Facebook
Pinterest