Idézetek a biológiáról
Miért sokkal nehezebb számunkra a növények megértése, mint az illatoké? Az evolúciós történet az, ami nagyon hamar elválasztott bennünket a növényvilágtól. Összes érzékünk egészen másképpen működik, úgyhogy alaposan meg kell dolgoztatnunk képzelőerőnket, hogy legalább valami halvány fogalmunk legyen arról, mi zajlik a fákban.
Kedvelem a facsúcsok mély zöldjének és felette a sugárzóan kék égnek a kombinációját. Ez maga a természeti idill, mindamellett remekül pihentet is. Így látják ezt a fák is? A válasz talán ez lehetne: is-is. Kék ég, vagyis sok napsütés, nos, ez a bükkök, a lucfenyők és más fajok számára is biztosan kellemes. Ugyanakkor számukra ez a szín nem annyira romantikus vagy megnyugtató, ellenkezőleg, ez a startjelzés: "Kinyitott a büfé!" A felhőmentes égbolt nem jelent mást, mint a legnagyobb fényintenzitást, ezzel pedig optimális feltételeket a fotoszintézishez.
Miért pazarolna a varjú energiát olyasmire, ami nincs a hasznára? Az evolúció kemény játszmája az összes haszontalan tevékenységforma elhagyását követeli, és mindazokat kilöki a versenyből, akik ebben az értelemben nem elég hatékonyak. Mi, emberek azonban már rég nem tartjuk magunkat ehhez a látszólag megingathatatlan törvényhez, mert - legalábbis a tehetősebb országokban - fölös energiával rendelkezünk, amit pusztán szórakozásra is fordíthatunk. Miért lenne ez másképp egy intelligens madárnál, amely már elegendő élelmet raktározott el télire, így kalóriáinak egy részét szórakozásra és játékra pazarolhatja?
Az altruizmus egyszerűen genetikailag rögzített lehetne, és reflexszerű cselekedetként lenne végrehajtható, következésképp az állatok között már nem lennének felismerhetők karakterbeli különbségek. Értéket az önzetlenség azonban csak akkor képvisel, ha önként kerül rá sor.
Az állatvilág része vagyunk, de míg az elmúlt 6,5 millió év alatt a csimpánz lényegében változatlan maradt, addig az ember közösséget alkotó lényként Emberré vált.
Az evolúciós gondolat megkerülhetetlen mindenben, ami tudomány.
Az egyetlen dolog, amely egyedivé tesz bennünket, a lehetőség, hogy életből életet fakasszunk. Az igazi és legnagyobb csoda a létezésünkben az, hogy egyesítve két icipici sejtet, egy apró lényt hozhatunk létre, aki a kettőnk génjeinek keveréke.
Az evolúció egy olyan folyamat, ami szinte soha meg nem történő dolgok felnagyításán alapszik.
Az emberek azért hisznek Istenben, mert a világ nagyon bonyolult, és azt hiszik, hogy olyan bonyolult dolog, mint egy repülőmókus, vagy az emberi szem, vagy egy agy, nem következhetett be véletlenül. Logikusan kellene gondolkozniuk, mert ha logikusan gondolkoznának, akkor belátnák, hogy csak azért tehetik fel ezt a kérdést, mert ők már bekövetkeztek. Több milliárd olyan bolygó létezik, amelyeken nincs élet, de azokon a bolygókon senki sincsen, akinek agya van hozzá, hogy ezt felfoghassa. Olyan, mintha az egész világ pénzt dobálna fel, mert akkor valaki előbb-utóbb eléri, hogy sorozatban 5698-szor kijöjjön neki a fej, és akkor azt gondolná, hogy milyen különleges. Pedig nem az, mert rajta kívül milliók vannak, akiknek nem jött ki az 5698 fej. A földön véletlenségből jelent meg az élet. De ez egy nagyon különleges véletlen.
Azok vagyunk, amikké a génjeink tesznek. Azokkal a képességekkel rendelkezünk, amelyekkel a génjeink felruháznak. Ezzel indulunk az életbe.
Evolúció. Hol, mikor, miben volt a küszöb-pillanat, amikor az állati létformából egy élőlény átlépett az emberi létformába? Nincs válasz.
A gének csak lehetőségeket teremtenek, de sosem jelentenek végzetet.
A szerelem egy játszma, a természet nagy játszmája. Bolygónk minden teremtménye részt vesz ebben a játékban - tudat alatt is igyekeznek átadni DNS-üket a holnapnak. A természet a gyerekek számával méri az eredményt.
A biológus vasárnap éjjel is biológus, minden gondolata a témája körül forog, nem dobja el a tollat délután ötkor.
Az emberi elme, vagy akár egy macska elméje is érdekesebb komplexitásában, mint egy teljes, életet nélkülöző galaxis.
Facebook
Pinterest