Nicholas Carr

Hosszú távon a médium tartalma kevésbé számít, mint az, hogy hogyan befolyásolja gondolatainkat és cselekedeteinket. Mint egy ablak a világra és saját magunkra, a népszerű médium úgy formálja meg azt, amit látunk és ahogy látjuk - s végül, ha eleget használjuk, megváltoztat bennünket is mint egyéneket és a társadalom tagjait.

A számítógép monitora felszámolja a jóságával és kényelmével kapcsolatos kételyeinket. Olyannyira a szolgánkká vált, hogy már szinte kellemetlen dolog rádöbbenni, hogy egyben az uralma alá is kerültünk.

A világháló mérhetetlen gazdagsága (...) a lineáris elmét, amely nyugodt, koncentrált, és nem lehet elterelni a figyelmét, félrelöki egy újfajta elme, amely rövid, feldarabolt és gyakran egymásba érő adagokban akarja és kénytelen magába szívni és szabadjára engedni az információt - minél gyorsabban, annál jobb.

Az agy nem az a gép, amelynek valaha gondoltuk. Noha a különböző agyi régiókhoz különböző mentális funkciók kapcsolódnak, a sejti összetevők nem alkotnak állandó struktúrákat, és nem játszanak merev szerepeket. Rugalmasak, a tapasztalatokkal, a körülményekkel és a szükségekkel együtt változnak.

Azt, ahogyan ma gondolkodunk, cselekszünk vagy a dolgokat észleljük, nem csupán a génjeink határozzák meg. De nem is csak a gyermekkori élményeinktől függ. Mindezt életmódunkon keresztül változtatjuk meg.

Minden technológia az emberi akarat megnyilvánulása. Eszközeinkkel arra törekszünk, hogy kiterjesszük hatalmunkat és irányításunkat a bennünket körülvevő tényezők - a természet, az idő és a távolság, valamint mások - felett.

A világháló csak azért ragadja meg a figyelmünket, hogy aztán szétszórja. Erősen magára a médiumra koncentrálunk, a villogó képernyőre, de közben elvonja a figyelmünket az, hogy folyamatosan bombáz bennünket egymással versengő üzenetekkel és ingerekkel.

Ha túl erősen koncentrálunk egy nehéz problémára, akkor belepottyanhatunk egy mentális gödörbe. Gondolkodásunk beszűkül, és hiába küszködünk azon, hogy új ötletekkel rukkoljunk elő. De ha egy ideig pihentetjük a problémát - és "alszunk rá egyet" -, akkor gyakran új nézőpontból és kreatívabban tudunk rá tekinteni.

Új, hosszú távú emlékek tárolásakor nem korlátozzuk szellemi képességeinket, inkább megerősítjük őket. Memóriánk minden egyes bővítésével együtt jár intelligenciánk növekedése. A világháló a személyes memória kényelmes és vonzó kiegészítése, de amikor az internetet ez utóbbi helyettesítésére kezdjük el használni, és megkerüljük a konszolidálás belső folyamatait, fennáll annak a veszélye, hogy elménk gazdagságát korlátozzuk.

A kultúra több, mint - ahogy a Google fogalmaz - a "világ információinak" az összessége. Több annál, amit bináris kódokra redukálhatunk és az internetre feltölthetünk. A kultúra csak akkor őrizheti meg létfontosságú szerepét, ha minden egyes generáció tagjainak elméjében sikerül megújulnia. A memória kiszervezésével a kultúra elsorvad.

Minden eszköz korlátokat is szab és lehetőségeket is kínál. Minél többet használjuk, annál inkább idomulunk az alakjához és a funkciójához. Ez magyarázza, hogy miután egy ideig szövegszerkesztőn dolgoztam, egyszer csak azt vettem észre, hogy már kezdem elveszíteni abbéli képességemet, hogy kézzel írjak és szerkesszek.

Az interneten nincsen Álmosvölgy, nincs olyan nyugodt hely, ahol a szemlélődő állapot gyógyító varázsát kifejthetné. Csak a városi utca végtelen, megbabonázó nyüzsgése van. A világháló stimuláló hatása - a városhoz hasonlóan - élénkítő és inspiráló lehet. Nem is szeretnénk róla lemondani. Ugyanakkor kimerítő is, és elvonja a figyelmünket.