Suzanne O'Sullivan
ír származású neurológus
Minden cselekedetünk, minden érzésünk és minden vágyunk egy biológiai esemény, amely vagy az agyból indul, vagy az agyban végződik. Mindez a sejtekből ki- és beáramló ionok mozgásának, az elektromos ingerület tovaterjedésének és a kémiai anyagok kibocsátásának következménye. Ezek a folyamatok mindnyájunkban azonos módon zajlanak, mi magunk mégsem vagyunk hasonlóak. Az agy áramköreinek végtelen változatossága eredményezi, hogy mindnyájan egyediek vagyunk.
Bár a funkcionális MR a legalkalmasabb és legkiválóbb eszköz az agy részletes megvizsgálásához, de ennek a módszernek is megvannak a maga korlátai. Az MR-felvételek tulajdonképpen csak képernyőkön felsejlő árnyékok, amelyekből az orvosoknak messzemenő következtetéseket kell levonniuk. A dedukció módszere mindig magában rejti a tévedés lehetőségét.
Mindig izgatott - egyben frusztrált is - a gondolat, hogy végső soron csak a saját valóságunkat ismerhetjük meg, másokét soha.
A kevés tudás veszélyes. Egy kis mennyiség csak megmérgezi az agyat. Úgy érezzük, hogy már mindent láttunk - pedig közel sincs így. Csak akkor lehetünk biztonságban, amikor ráébredünk, hogy soha sem tudhatunk mindent teljesen.
A sokszor elismételt történetek idővel megváltoznak. Van, amit kifelejtenek belőlük, és van, amit kiszíneznek.
A gyakori orvosi beavatkozások megszűnése azt eredményezi, hogy csökken a beteg stressz-szintje, és a betegség kikerül életének fókuszpontjából. Ha mindennap úgy kelsz fel, hogy a fejfájás jelei után kutatsz, akkor biztosan érzed majd a tüneteket.
Nem lenne szabad, hogy kedvenc gyereke legyen egy szülőnek, és egy orvosnak sem kedvenc páciense.
Az emberek többsége inkább segítőkészen és kedvesen szeret viselkedni, mintsem bántóan. De az élet megkeserítéséhez elég egyetlen kevésbé megértő ember is.
Soha nem egy betegséget kezelek, hanem mindig egy embert. Az orvoslás sokkal több a nagy erőfeszítésekkel járó, sikeres beavatkozások kivitelezésénél. És sokkal több a kezelések alkalmazásánál is.
Kultúránkban népszerű elképzelés, hogy gondolkodásmódunkkal jobbá tehetjük az életünket. Ha rossz passzban vagyunk, akkor úgy gondoljuk, hogy a pozitívabb attitűd kialakítása segítheti a gyógyulásunkat. Ez biztosan így is van. Azt viszont még nem ismertük fel, hogy milyen gyakran követünk ezzel ellentétes attitűdöt: megbetegítjük magunkat annak ellenére, hogy egyáltalán nem áll szándékunkban.