Vers
Légy só!
Adj ízt az íztelennek!
Szemernyi életed
boldog önátadással
oldódjon szét az időben!
Hiába pazaroltad meleged.
Mert adni, adni csak annak lehet,
Ki elfogadni bírja lelkedet.
De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb akarsz lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár
(...)
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy.
Mert jól tudom, hogy lenne másik élet
És másik csillag, másik szerelem,
És nincsen, aki megszabja nekem,
Hogy mit féljek, mire várjak, mit reméljek,
(...)
s ha sorsa van, választott sorsa van
mindenkinek, hát lettem, ami lettem,
de nem azért, mert másként nem tehettem.
Búcsú! dadog e szó az ajkon, könnyben ázva,
s kegyetlen félbevág szerelmet, örömöt,
benne szívig hasít üdvünknek távozása,
szó, mit el nem takar, csak ami már örök.
Vakok látnak úgy, ahogy én nézlek.
A föld az eget így betűzi.
Így tapogatják világtalan fények
csillagok borzongó betűit.
Vannak vidékek ahol csak úgy lehet
megmaradnunk ha kezemben a kezed
és a viseltes szónak is hamva van
ha félárnyékban s ha nem is boldogan
száríthat szél és süthet hevet a nap
míg a harmatból egy csöppnyi megmarad.
És ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya.
Hogy miért ülök szótlan-szeliden?
Mert ez a nagy perc, a szemeknek
és mosolyoknak perce, szívem,
az est, hogy végtelen szeretlek!
A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!
Szomorú vagy, magad vagy, és úgy érzed, dől a ház,
egyszer csak kopogtatnak, s ott áll, akire vársz.
A boldogság egy hajszál, egy szó, egy mozdulat,
Csak mozdulj meg, csak szólj már, csak el ne hagyd magad!
Fázom. Miért tagadjam, emberek?
A szívem is gyökérig didereg.
A tél sötét árnyéka ráterül
s egy hang borzongat néha: Egyedül...
Boldogabb nem lesz senki sem
annak a napnak hajnalán,
ha szépségedet nézhetem
a két szememnek ablakán.
Keserüségemre úgy sincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
miért vakitottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?
Facebook
Pinterest