Vers
Van valami varázslatos abban, hogy megöregedtem, hisz bölcsebb vagyok, mint valaha.
Szabadság! Ezt a megszentelt nevet Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd! (...) Hiába őrzi porkoláb s lakat, Az sose rab, ki lélekben szabad. Az akkor is, ha koldus, nincstelen, Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen. Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják, Hol áldozat nincs, nincs szabadság. Ott van csupán, ahol szavát megértve Meghalni tudnak s élni mernek érte.
A hegy csókolva tör égbe, habot hab ölel, szorit, átfog; egymást ringatva, becézve hajlonganak a virágok; a földet a nap sugara, a hold a tengereket: minden csókol... - S te soha engemet?
Mert ami egyszer végbement azon nem másít semmi rend, se Isten, se az ördögök: mulónak látszik és örök.
Annácska szemét lesem én; s így az éj idején veled éldelek én, jegyesem, szívem élete, szép kicsikém, melletted a sír fenekén, tengerpart bús mezején.
Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.
S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.
Tegnap éjjel álmomban rózsák nyíltak ágyamban, a zöldbékák kánonban énekeltek a lombban.
Rigófüttynek volna jó, Lenni bár egy hangnak, Jönni-menni volna jó, Akárcsak a harmat.
Mondd, szereted az állatokat, s figyeled őket néhanap: hogy mit csinálnak, hogyan élnek, s a maguk nyelvén mit mesélnek?
Beszélni kell most énnekem. Szeretnek. Szeretnek engem, boldogság, hogy élek. Beszélni kell mindig, s nem embereknek, hogy vége már, eltűntek a veszélyek.
Facebook
Pinterest