Vers
Hóval lepett égi úton Mikulás már útra kél, csillagok szállnak fölötte, s vígan fut véle a szél.
Itt van már az udvaron. Toporog a hóban. Teli zsákja a tiéd, dúskálhatsz a jóban.
Szép életem, lobogj, lobogj tovább, cél nélkül, éjen és homályon át. Állj meg, te óra és dőlj össze, naptár, te rothadó gondoktól régi magtár. Ifjúságom zászlói úszva, lassan röpüljetek az ünnepi magasban.
Jót kivánok én is néked, Ez természetes dolog, Csakhogy a jó annyiféle, Hogy alig választhatok.
Ha egy szép élet vágyát őrzöd, A múlttal nem szabad törődnöd, S mindig úgy tégy, ha veszteség ér, Mint hogyha újjászülten élnél. Mit akar? - kérd meg minden naptól. És minden nap felel majd akkor: Tetteidnek tudjál örülni, Más tetteit tudd megbecsülni; Főként ne gyűlölj egy embert se, S a többit hagyd az Úristenre!
Te Új Világ, jóra törekvő, bár te lennél az a rég várt, békét hozó, csodás esztendő, mely az Idők méhében érik talán már évmilliók óta... s most a mi Századunk tüzében, most válik nagy... igaz valóra... Boldog új évet, emberek!
Mit van mit kivánni még Ily áldott időben? - Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben.
Ballag már az esztendő, vissza-visszanézve, nyomában az öccse jő, vígan fütyörészve.
Az esztendőnek a halála
Oly ünnepélyes egy halál!
Ilyenkor minden jobb halandó
Elzárkozik, magába száll,
S nem hogy barátnak, hanem még az
Ellenségnek is megbocsát,
És ez valóban nagyszerű, szép;
De én is így tegyek-e hát?
Jelentem hát a hölgyeknek s uraknak, Hogy míg önök itt ölébe csücsültek Pezsgős jókedvnek s rózsás hangulatnak, S mulatnak, Azalatt meghalt az öreg Náthán, Akinek bánat-batyu volt a hátán, Meghalt a könnyet mázoló, Vesékbe gázoló, Rossz portékákkal házaló Ó esztendő, S most új, vígabb élet kezdendő!
Kormosan, de tiszta szívvel, A füst barna fiai Beköszönünk ma hozzátok, Házak boldog urai. És kivánunk, és ohajtunk Ujnál újabb esztendőt, Szerencsével rakodottat, Nem is egyet, sem kettőt, Hanem igen, igen sokat, Annyit, mint a kis világ, Mennyi csillag van az égen, Régi fákon mennyi ág.
Évre évek multak s azóta én sokszor vártam még gyermekként az évfordulatkor, hogy majd csúcsra érek s gyakran már-már hittem, látok is valamit -, másszor legyintettem s Szilveszter csuszamló, sikongató éjén részegen pörögtem az év meredélyén.
Megkönnyebbült lélekkel fogadom a naptári öregkort, ezt is megértem annyi kétség, baljóslat ellenére, már nem fújom Szilveszter éjjelén, révült ördögűző, a papírtrombitát, ám azt se firtatom, hogyan s mitől vészeltem át az önpusztító időt, a heveny és idült bajokat, s miféle hajlam, kedvező csillagok következtében.
Facebook
Pinterest