Vers
Karácsony-táji álmaink
- cifrábbakat nem lát a lélek.
Fenyőfák díszes ágain
angyalhaj, csengő, gyertyafények.
Karácsony csenget a szörnyű télben.
Alig hallom csengését. Sárga
arcokat látok a hóverésben
s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon
kékül a gyűrűk nyoma, s torkomat
fojtja az ünnepek kalácsa.
Csingilingi, szól a csengő,
gyertek, fiúk, lányok!
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.
Ahány csengő: csendüljön,
ahány gyerek: örüljön,
ahány gyertya: mind égjen,
karácsonyi szépségben.
December az úton
szánkóval szalad,
karácsonyi kedvvel
kincset osztogat.
Piros ünnepet hoz,
fenyők illatát,
hóember a kertben
kicsípi magát!
Halld a csengő szép szavát,
Mily vidáman száll!
Fényes titkok ajtaját
Nyitja, nyitja már,
Tárul ajtó, tárul szív,
Zendül a szoba:
Tündökölve ott virít
A karácsonyfa!
Nagykarácsony immár eljő,
érkezik az újesztendő.
Míg a mező dermed, fázik,
a zöld fenyves csak pompázik.
Te, szép zöld fenyő,
köszöntünk mi téged!
Hozz örömet mindnyájunknak
és boldog új évet!
Karácsony délután
lassan jön az alkony.
Kíváncsiság bujkál
minden gyermekarcon.
Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
Néznéd, amint a Nap zizegve
Csillagokat hint a vizekre.
(...)
Látod kigyúlni mosolyát,
S nem várhatsz, menned kell tovább.
Hogy élhetsz így, szegény bolond,
Hogy egyre hajszol, űz a gond?
A vén Nap leesett mosolygón,
Föllélegzett egész világ:
Nem valók az izzadt mezőkre
Eféle bolond és nagyszerü,
Szent, égi komédiák.
Facebook
Pinterest