Vers
Be búsak vagyunk, be nagyok,
Csókokban élő csóktalanok,
A Végtelent hogy szeretjük:
Sírunk, csókolunk s újra kezdjük.
Mondom, húnyt szemmel, mozdulatlanul
feküdtem ott gyanútlan karokban,
de mikor végre álom s ébredés közt
félig tolvaj s fél-részeg öntudattal
megloptam az istenek gyönyörét,
nem bírtam tovább és csókolni kezdtem.
És bús íze vala a csóknak
És átkozott volt az a csók,
És te nem tudtad, hogy ki csókol,
És én nem tudtam, hogy ki csókol,
És én nem ismertem még akkor
A csóknál nagyobb valót.
Csókolj még, csókolj, csókolj, egyre többet;
és öntsd csókodba minden ízedet;
és öntsd csókodba minden tüzedet,
és négyet kapsz, parázsnál égetőbbet.
Jobb az ajándék-várás, mint maga az ajándék.
Majd holnap megcsókollak. Majd holnap este. Várj még!
Az ember mindent elfeled,
Élni, hazudni, halni, adni,
De csók-kérő daganata
A sírban sem fog lelohadni.
Nyelvem elolvad a szádban,
számban elolvad a nyelved.
Szóviharból kimenekedvén:
k ö z l ü n k.
Ölelésed kábít, édes,
Csókolj meg, míg rám tör a kóma,
Ölelj, te kis szenvedélyes,
Szeretni jobb, mint a szóma.
És végre a tudósnak is
Könyvéből vajh mi haszna?
Ha tudja is, mért van tavasz,
De azt mégsem csinálja.
A mindenség titkát hiába űztem,
még fix pontot sem találtam az űrben,
csak egy gyöngyöt a tudás tengerében,
az is eltört, mikor cérnára fűztem.
Legyen bármily hosszú is az élet,
Sírig tartó boldogságot ad,
Bátran nézhetsz az emberek szemébe,
Mindaddig, míg betartod a szavad.
Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.
Ma sem volt könnyű élni
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! - s mindig
Érdemes lesz, - hiszem!
Facebook
Pinterest