Vers
Az oltalom az oltalomban
a két karod a két karomban
a szerelem a szerelemben
a két szemed a két szememben.
Hogy szorítottam oltalomban
a két karját a két karomban
a szerelemben hogy szerettem
a két szemét a két szememben!
Messze a kéklő hegyeken
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre, és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény.
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem!
Kiadtad utamat s utad
kiadtam én is. Menj. Maradj.
Te érted ezt? A távozó
nem el, de feltűnik. Hahó,
hahó! Csak erre! Jöjj! Eredj!
Isten hozott! Isten veled!
(...)
s te tőlem énhozzám szaladsz,
előlem is hozzám szaladsz -
ki érti ezt? Ki érti azt?
Megfoghatatlan. Képtelen.
Szerelem ez?
Alighanem.
Megírták mások már, mi vagy nekem:
lányom, anyám, húgom és kedvesem,
testnek a kenyér, parasztnak a föld,
prófétának ige, mi testet ölt,
te vagy a fény az éjszakában - oly
banális mindez s mégis komoly.
Nekem te vagy a velem-futó magam.
(...)
Értsd meg tehát, hisz oly egyszerű:
mikor magadhoz - hozzám vagy te hű,
magaddal azonos csakis velem
lehetsz mindig már.
Ez a szerelem.
Kezed halk érintésére
Szívem bilincse lepattan,
S ujjongó szavak születnek
Arra, ami mondhatatlan.
Nem hangzik messze, de könnyebben ér el
a szívünk mélyére a halk beszéd:
a szerelem is egypár halk igével
remeg fel, amikor legjobban ég.
Négy éve még, november tetején így,
a madárlátta lány karolta nyakam,
aki asszonyom ma és dolgos,
gondlátta szeretőm már.
Mégis szerelem volt, igen!
Víz, fény szakadó szívverése -
mit kidobogtam, kidobogtál,
ami nincs még és ami volt már,
igen és nem. Mégis és mégse.
Bolygók robbanhatnak szét,
összekuszálódhat
a világmindenség évmilliárdos rendje,
de a "primo amore"
- az elsődleges, az ősszerelem -
lebegni fog az elnéptelenedett világűrben is,
mint az Úr lelke a vizek felett.
Szerelem! Embertelen éhség
arcai világítanak
vonásaimból, eligéznék
fájdalmadat, s hatalmadat.
Szeress, ahogy ember meri!
Törjön, roppanjon be az arcunk!
Emberpár vagyunk, emberi
boldogság, ez minden hatalmunk.
Mondják, hogy szép, és én semmit se mondok,
(...)
és nem tudják, hogy tegnap engem csókolt,
és hogyha hallgat, nem tudják, hogy ő most
arra gondol, hogy tegnap hullt a harmat
s ránk hullt a harmat, őreá meg énrám.
Az igazi szerelem színtelen,
hallgatag, mint a hétköznapok.
Csak az énekel, aki vár valakit.
Az egymásra kulcsolt kezek hallgatagok.
Facebook
Pinterest