Vers
Nem voltam másé, se magamé, Arám: a hideg Semmi, Nincs jogom, hogy emléket hagyjak És, jaj, nincs jogom emlékezni.
Hontalan vagyok mert hiszek a jóban, igazban, szépben. Minden vallásban és minden népben és Istenben, kié a diadal.
Uram! Rendeld már, hogy hazamehessünk! Mindegy, hogyan, és mindegy, milyen áron! Nem akarunk örökké bujdokolni ezen a zord, otthontalan világon! Ha kell, gyalog is, éhesen, vacogva, tépett lélekkel és halálra váltan: csak otthon legyünk egyszer a hazánkban!
Rút a világ, fekete. Vak gyűlölettől fekete. Vak, mint az emberek szeme: az égig sem látnak vele. Pedig az égből lefele porzik már Isten szekere!
E hármasszín a lelkemen ragyog, Számomra nincs szebb ezen a világon; E lobogót én, mert magyar vagyok, Hűséggel védem, szeretettel áldom.
Ki lelke mélyén ember és magyar: Eszményeinknek képét festi rája, S legyen bár sorsunk gyász vagy diadal, A harcot érte hűséggel megállja!
Ne a hóban, csillagokban, Ne ünnepi foszlós kalácson, Ne díszített fákon, hanem A szívekben legyen karácsony!
S higgyétek el nekem,
hogy a halálban nincsen veszteség,
hogy a halál csak újabb fordulat:
mert minden hangulat egy élet,
és minden élet csak egy hangulat.
Ma búcsúszóban érezett az ősz. Ma búcsúszóval messze ment a párom... És a szívem ma üres lett nagyon: deresre sápadt minden, minden álom.
Groteszk emberiség! A Halál is csodálja, mily rángó tánc fölé süt mindenütt a nap, s olykor párfőmösen vegyül ő is a bálba, s az őrület közé iróniája csap!
Facebook
Pinterest