Vers
Mi is az hogy civilizáció az ember bekeni magát valami zománccal és irtózni kezd a tetvektől...
Mi is az hogy családi kapocs az ember holmi selyemszalaggal meghosszabbitja a köldök- zsinórját...
Mindent összegyűjtök belőled. Csak testedből lett puszta por. Izzó bensőmben éned minden része teljes lényeddé összeforr.
A mélybe csak tested merült el, csak ő tűnt el a föld alatt, de lényed lényege ezer felé szóródva is köztünk maradt.
A szőnyegben, mint hang a húrban, csak alszik lépteid üteme, lábad minden nyoma léptem nyomában zúg, mint a felébredt zene.
Földbe gyökerezik a lábam, bűvös delejként érzi talpam: csodálatos, rejtélyes ország rejtőzködik, lappang alattam.
Meghalnánk, mondván: "Bűn és szenny az élet, Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek."
A szívem hoztam el. Csinálj vele Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi, Csak a karom, mert nem öleltelek.
Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő, az utolsó szentség után, csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő, s kövér gyom burjánzik buján.
Képzeleted, mindaz, ami beléd van préselődve, felfalja a falánk idő, beleiszik velődbe, aztán eldob; a szél csak üresen kongó konzervdobozba: üresen kongó csontjaidba rúghat röhögve, felzokogva.
Nagyobbak voltunk minden népnél, S ha meghalunk is, ugy halunk, Hogy az egész föld minden népe Megkönnyezi ravatalunk!
Mindentudó bőröm mindent megért:
a nyár hevét, a tél havát,
a nappalt és az éjszakát.
Megértek én már mindent: életet-halált.
Engem is szétzúzott e század! Én is közéjük estem: a reszelék, a törmelék közé: megtöretett a testem.
Tested édes gyümölcshúsában lappang szíved, akár a konok almamag. Kihámozhatlak héjadból, ruhádból: magozhatatlan szíved magházban marad.
Facebook
Pinterest