Vers
Az emlékek kísértenek,
Visszfényük egyre nő,
Mit érnek, ha a lángokat
Elmossa az idő?
A tűz után, ha a mezőn
Már pernye sem remeg,
Ki látja meg a hamuban
A szénarendeket?
Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanúl.
Elmúlt, mint száz más pillanat,
s tudjuk mégis, hogy múlhatatlan,
mert szívek őrzik, nem szavak.
Mondd el, Anya, milyen volt, míg
szíved alatt voltam,
Gömbölyödő pocakodban
sokat forgolódtam?
Mondd el, Anya, milyen volt a
születésem napja,
Gondoltad, hogy ilyen hamar
megnövök majd nagyra?
Ne várd szelíden azt a végső éjt,
Tombolj, dühöngj, az alkony hogyha jő,
Védd, védd, amíg csak védheted, a fényt.
Ha minden büszke harc már véget ért,
És karjaidban nincs is már erő,
Ne várd szelíden azt a végső éjt.
Védd, védd, amíg csak védheted, a fényt.
Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted
Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.
Nem láttam még vadat, mely szánná magát.
A madár fagyottan zuhan le az ágról,
de sosem gondolt rá, hogy sajnálja magát.
A laptopot otthon hagytam.
Tele van a fotóiddal, és én nem akarom
többé simogatni a képernyőt, hazudni, mert
nem őszinteségre van szükségem, hanem rád.
Szerves életbe merülten
sebeztem és sebesültem.
Mindezeken túlvagyok.
El- és megbocsássatok.
Facebook
Pinterest