Vers
A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha - legszebb perceinkben -
A színéből is - valamit.
Nem bírom már harcom vitézül,
Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.
Dal helyett csak imádkozom,
Néma érzéssel áldozom:
Félek, a szó kimondva ránk,
Az égbe nem hat már imánk
S hibáinkat újra meg újra
Tűrni már az isten is únja.
Legyőzhetetlen!
Égi dimenziók, örök arányok
Isten diktálta, ember-írta Könyve!
Küzdünk ellened porszemek, parányok...
taposunk vérbe, sárba, könnybe,
és nem bírunk veled.
Te élsz korok felett és föld felett.
Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
Égi harmat lankadtaknak,
Világosság földi vaknak.
Bölcsességnek arany útja:
Boldog, aki rátalál!
Istenkereső ember lettem,
azzá tettek fekete gondok.
Remete-fák közt, kripta-csendben,
mea culpákat egyre mondok.
Hadd vigyem a hitet,
hogy szétoszlassam a sötétséget,
s az örömöt vigyem oda,
ahol szenvedés az élet.
Add, hogy imámban ne kérjek semmit,
de annál inkább hallhassalak
és hallgassalak téged.
A szeretet egy madár.
Amikor kalitkába zárjuk,
Emberi szeretetnek hívjuk.
Ha megengedjük neki,
Hogy a mindent átható
Tudat égboltján repüljön,
Akkor isteni szeretetnek hívjuk.
Csak egy dolog van, ami mindig volt,
Ami van, és ami örökké lesz.
Ez a dolog a szeretet:
A szeretet, amely teremtett,
A szeretet, amely táplál,
A szeretet, amely fenntartja
Isten világegyetemét.
Facebook
Pinterest