Szomorú szerelmes vers
Szerelem, szerelem,
Keserű szerelem!
Miért bántál olyan
Kegyetlenül velem?
Te voltál szivemben
Első és utósó,
Nemsokára készül
Számomra koporsó.
Kinek szívét tündér rabolta el,
Tudja: elveszett örökre.
Holdfényes álomra hiába lel,
Még sincs e földön szerelme.
Könnyű legyen emlékem, mint az illat,
mely egekig száll és legyen örök,
amíg szivemből máglyarózsák nyílnak
s feláldozott szerelmem füstölög.
Küldöm a szívemet szivedre
Óráiban borzalomnak,
Hátha mégis odatalál,
Ahol egyetlen helyet kaphat,
Hol tán mégis pihenne.
Be nagyon rettent ez a várás,
Be méltatlan is a mi sorsunk:
Tépett és véres milliók,
Két szép ember, kiket rosszkor vett
Elő a megkivánás.
Én az álmod szeretném visszahozni,
Te tán szivembe vágyat oltanál -
Küzdünk egymásért hasztalan, hiába:
Köztünk a multnak tiltó romja áll!...
Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.
(...)
Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad.
Ne szóljatok meg, olvasók!
Nem pillangókról szól e dal,
kiknél csupán szeszély a csók,
- mert hogy a vérük fiatal -
hanem azokról, kik szívét
egyetlen férfi köti le,
számára lettek menedék,
egy jégkor hű tűztengere.
A multból fölmerül egy pillanat,
Mint óceánból elsüllyedt sziget:
És látom újra ifjú arcodat,
mikor még másért nem dobbant szíved.
Mit ér a csók, ha nincs virága?
Az ölelés, ha csupa rémület?
Benned szárad el szívem ága,
Késemből kihull minden gyűlölet.
És én úgy őrzöm e mosolygást,
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És - végtelen nagy szerelemmel.
A szeretők hallgatva álltak,
A tóban elrejtették szivüket
S megbeszélvén a hullámokat,
Széjjelváltak.
Sírjatok, szeretők: sír a Szerelem!
S tudjátok, miért? Mert hallgatnia kell,
hogy mindenünnen lányok jaja kel
s csurran szemükből fényes gyötrelem.
De mért is gondolok rá?
Mért gyötrődöm?... hiszen
Még csak hírét sem hallom,
Még csak nem is izen.
Legszebb emlékemnek megmaradt a szád.
Nem azért, mert csodásra faragta
Egy michelangelói véső,
Hanem mert örök-örökül hagyta
Megértenem, mit jelent: - Késő! -
Későn találtál meg, későn szerettelek,
Későn engedted meg, hogy elfelejtselek.
Sokféle volt és kísértő az Éden.
Zengett-zúgott szép fáival köröttem
az érthetetlen isten tenyerében.
Hogy szerettem, nagy ég, ó, hogy szerettem!
Telhetetlenül, kétségbeesetten,
mennyi gyönyörrel, kínnal, könnyel
szerelmünk hosszú lángjában mi ketten!
Úgy látszik, bűnbe estem.
Facebook
Pinterest