Szomorú szerelmes vers
Nem tagadlak meg hagyom hogy
fallá növekedjen előtted két karom
és emléked csillaga az éjszaka hatalmas
kapuján messzebbre robogjon
világszép szerelem zuhanj a paradicsomba.
De jó annak, aki senkit
Nem szeret,
Mosolyoghat örök, fájó
Könny helyett,
Kinek álmát nem zavarja
Semmi sem,
Mert nem tudja, mily nagy kín a
Szerelem!
Mindenütt megvagy: mint virágözön
borítod életemet, friss öröm,
frissitő ifjúságom, gyönyöröm:
minden mindenütt veled ostromol,
de mindig feljajdul a halk sikoly:
e sok Mindenütt mindenütt Sehol!
Imádkoztam istenemnek,
Adna nyugtot már szivemnek;
Azt felelte: nem tehetem.
Hatalmasabb a szerelem!
nem baj ha a szerelmespárok
összevesznek míg szívük egymásért lángol
ne szomorkodj légy vidám
szelíd harag szenvedélyes kibékülés
ez az amit a szerelem kíván
Vannak szerelmek
amikben
kimegy belőled
az élet
elfogy a véred
napról napra
egyre örömtelenebb leszel
és nem érted
ha ez szerelem
miért haldokolsz tőle
eljön hát a nap
amikor tenni kell
egy nyelvi különbséget
mit nevezünk szerelemnek
és mit mérgezésnek.
Amikor már ismertem
az összes hazugságod
az összes tagadásod
az anyád lettem aki ápol
a terapeutád aki gondoz
a papod akinek gyónsz
a nőt kezdtem melletted
hiányolni magamból.
Szerethettél volna
évi 365 napon át
reggel és délben és este
és éjszaka
ott voltam
és sírhattál is volna
belém
minden hajlatomba
és nevethettél
minden hajszálamba
és sóhajthattál
mesélhettél
kérhettél
volna
akármit
akárhogyan
megtettem
odaadtam volna
de nem tudtam
kettőnk lenni
egymagam.
Nincs békém, s nem szitok háborúságot,
félek s remélek, fázom és megégtem,
az égbe szállok s nyugszom lenn a mélyben,
semmi se kell s ölelném a világot.
A szerelem, a szerelem,
A szerelem sötét verem;
Bele estem, benne vagyok,
Nem láthatok, nem hallhatok.
Próbálgatom, tanulgatom,
hogy ne szeresselek nagyon.
Félelmetesek a viharok
s én romló törzsű fa vagyok.
Ha elhagysz, mint az ég alján a nap,
mit is tehetnék, hogy ne szánjanak
ki fogná föl szivével énekem,
ha te sem érzed, hogy ki vagy nekem.
Mi engem ölt,a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.
Hagyj, ne fürkéssz, hiába fáradsz:
Van éj, legyenek titkai!
Multamban semmit sem találhatsz,
Ami szerelmed növeli.
Szeretsz - nos, legyen elég ennyi!
S ha szeretsz, ne kérdezd soha,
Ne tudd meg, hogy az életem mily
Üres, fekete, ostoba!
Az arcodat ne mutasd szomorúnak.
Ne lássa senki, mi az, amit eltűrt.
Jobban kellene szeretni magunkat,
hiszen mi már nagyon kiérdemeltük.
Facebook
Pinterest