Idézetek a történelemről
A huszadik század véres borzalma közt mennyi boldogság s gyönyörűség volt: könyv, állat, ember, szó, virág, kép, szobrok, míg nem borult hitvány ködbe az égbolt.
A történelem arra is megtanított bennünket, hogy a hazugságok gyakran jobban szolgálják az ügyet, mint az igazság. Az ember ugyanis rest, és mindig negyven esztendeig tévelyeg előbb a sivatagban, amíg megteszi a soron következő lépést fejlődésének útján. Fenyegetésekkel és ígéretekkel lehet csak kivezetni a pusztából, s közben képzelt veszedelmekkel kell riogatni és nemkülönben képzeletbeli jutalmakkal kecsegtetni; meg ne pihenjen félúton, s letérve az igaz útról az aranyborjút imádja leborulva.
Néha egy évszázadokon át fennmaradó legenda... nem véletlenül marad fenn.
Könnyen elfeledkezhetünk róla, hogy a történelem jelenleg is zajlik.
A nacionalizmus csupán két dologra jó: hogy utálja azokat, akiket nem ismer, és hogy büszke legyen olyan dolgokra, amiket soha nem tett.
A lehető legjobbá kell tennünk világunkat, és ha nem lesz olyan jó, mint szeretnénk, végső soron akkor is jobb lesz, mint amilyenné mások tették az elmúlt történelmi korszakokban.
Idegen ország a múlt, ott mindent másképp csinálnak.
Majd hogyha rólunk olvasol néhány sort a történelemben, hogy mi volt itt; dús földek és ezer vihar meg áradás - még kihallod talán dobok riadt rémületét, s kegyetlen, rongy napjaink mélyeiből feltör tán egy vad kacagás...
Egy felfoghatatlan évszázad végén találjuk magunkat, melynek technikai vívmányai, háborúi és katasztrófái nem csak a szemünket nyitották fel, hanem rákényszerítettek bennünk a látásra is. Nem, ez az évszázad valósággal letépte a szemhéjunkat, olyan kegyetlenül, hogy védtelenül kénytelenek legyünk felismerni az ember gonoszságra és kegyetlenségre irányuló hajlamát.
A történelem rálátást kínál a dolgokra. Megértést. Az utánunk jövő nemzedékek sokkal világosabban láthatják a mi korunkat. Persze, csak ha akarják. Visszatekintve érthetőbbé válnak még az olyan dolgok is, hogy mitől tartott két hétig, két hónapig, két évig vagy akár kétszáz évig egy háború. Az utódaink már világosabban fogják látni, hogy a döntéseink közül melyik volt a helyes, és melyik a helytelen. Amikor tombol a harc, akkor még a legjobb emberek sem mindig tudják, mi a jó és mi a rossz.
Az erkölcs pusztán a puhány középszerűeket izgatja. A történelem győztes hódítói egytől egyig magasról szartak az erkölcsre.
Minden ország legromantikusabb tájéka az, ahol a hegyek találkoznak a síksággal, az alfölddel... és éppígy a történelem legfestőibb korszakai azok, ahol egy barbár időszak durva és vad szokásait éppen megújítják.
Sosem tudja az ember, hogy egy történelmi dologban vesz részt. Azt tudtuk, hogy valami más, valami nagyon izgalmas születik.
Nemrég voltam egy történésztalálkozón, ahol valaki azt mondta, hogy a visszaemlékezéseknek nincs tudományos értékük. Ezt csak részben tudom elfogadni. Ha másra nem, arra jók, hogy provokáljanak és további kutatásra ösztönözzenek bennünket.
Csak az lehet jó történetíró, akinek a múlthoz, amiről ír, köze van. Akinek a tárgyalt múlt egy kicsit saját története. Végeredményben két megbízható történetírói műfaj van: a memoár és a - levelezés.
Facebook
Pinterest