Idézetek a társadalomról
Értékvesztve rohan a világ, gyengét a peremre taszít.
Nem ismeretlen számomra, hogy egy elnyomott nép csak akkor szabadulhat fel igazán, ha maga is hozzájárul felszabadíttatásához, ha legalább egy kis darabon elébe megy a Messiásnak.
Manapság, a világválság előrehaladott stádiumában nincsenek már semmiféle eszményeink. A tartás, bátorság, hűség, őszinteség, becsületesség, az igazsághoz való feltétlen ragaszkodás, az önfeláldozás - és ugyanakkor a nőkkel szembeni végtelen tisztelet, az a mély szeretet, mely nem csupán a kívánatos fenekének, de a lényének is szól, ma már kihalt fogalmak. Mindezt csak hazudni tudjuk. Nemcsak másoknak, önmagunknak is. Elavult szavak lettek. Lementünk békába.
A koldust nem az alamizsna tartja, hanem a mankója, és ha azt elveszik tőle, elpusztul.
Itt harmincévenként átírják az életrajzokat és a magyar történelmet. És senki semmiért nem vállal felelősséget. Itt mindent a tatárok, törökök, a németek és az oroszok csináltak, tehát mi se közösen, se egyénileg nem vagyunk felelősek semmiért.
Mindenütt tömeg. Mindenből sok van, túl sok. Ember, gép, ház, zaj. Túl sok akarat feszül össze, ellentétesek is. Millió ablak mögött mind csinál valamit. Az is, aki semmit. Aki csak unatkozik, vagy henyél. Vagy alszik, pihen, erőt gyűjt. Ők is fogyasztják az oxigént.
Abban a világban, ahol mindenáron kötelező megőrizni a látszatot, abban a világban, ahol az ember sem igazi társat, sem hű barátot nem talál, abban a világban, ahol senki nem beszélget őszintén, hanem csupán az elvárásnak megfelelően társalog, cseveg, mű-mosolyog. Ebben a világban valóban a ruha teszi az embert.
Az új nemzedékek újra és újra megismétlik elődeik hibáit, hiába a tudományos kutatás és az eredmények kiterjedt dokumentációja. A legártalmasabb az, hogy hajlamosak vagyunk azt választani, amiből rövid távon előnyünk származik, még akkor is, ha tudjuk, hogy hosszú távon viszont ártunk vele magunknak.
Az egyetlen előnyünk, ami megkülönböztet minket a korábbi, kihalt társadalmaktól, hogy nekünk megvan rá a lehetőségünk, hogy tanuljunk az ő hibájukból. De vajon mi, emberi lények képesek vagyunk erre, vagy a saját bőrünkön kell megtapasztalnunk a következményeket ahhoz, hogy végre tegyünk ellenük?
A modern társadalomban az emberek többsége az élet kellékeinek a megszerzésére fordítja minden energiáját. Élni már nem marad ideje.
Olyan korban élünk, amikor az érzelmek és a megérzések fontosabbak az igazságnál, a tudomány eredményeire pedig fittyet hánynak.
A legjobb módszer arra, hogy az embereket együttműködésre és csoportgondolkodásra motiváljuk, az, ha azonosítunk egy ellenséget, és azt vetjük fel, hogy ők fenyegetnek minket.
Nagyon jól ismerem azokat az embereket, akik a közjóért hozandó áldozatokról szónokolnak. De sohasem magukra gondolnak! Ha azt halljátok valakitől, hogy "előre, bátor elvtársaim!", biztosak lehettek abban, hogy ő lesz az, aki a mögé a bazi nagy szikla mögé fog kuporodni, és ő viseli majd az egyetlen igazán nyílálló sisakot.
A civilizáció egyik fő célja az erőszakot a legvégső eszközök egyikévé tenni.
Ha egyszer elolvastuk, hogy valakit megöltek, kiraboltak, vagy baleset áldozata lett, hogy leégett egy ház, zátonyra futott egy hajó, vagy a gőzös kazánja felrobbant, vagy a Nyugati Vasútvonalon elgázoltak egy tehenet, vagy agyonlőttek egy veszett kutyát, vagy tél derekán szöcskék jelentek meg a vidéken, akkor ezzel már beérhetjük, több hasonló hírt nem kell elolvasnunk. Ha tisztában vagyunk az elvvel, minek szaporítsuk a példákat? A filozófus szemében minden újság pletyka, s aki kiadja, aki elolvassa, megannyi teázgató vénasszony.
Facebook
Pinterest