Idézetek a társadalomról
Egy országban - újságok segítségével - két hét alatt a düh és felháborodás olyan állapotába lehet hozni az ítélőképtelen tömegeket, hogy az emberek hajlandókká válnak arra, hogy bizonyos érdekeltek érdemtelen céljaiért katonáknak öltözve öljenek, és magukat megölessék. Ennek megfelelően nem hiányoznak a próféták, akik kultúránk közeli pusztulását jósolják. Én nem tartozom ezekhez a pesszimistákhoz; hiszek egy jobb jövőben.
Ha azt tanítjuk valakinek, hogy a tavaszi virágok nézegetése bűn, és ezt elhiszi nekünk, és mégis így tesz, akkor azt tehetünk vele, amit akarunk. Nem védekezik. Nem érzi úgy, hogy megérdemli a védelmet. Nem küzd. De Isten mentsen bennünket az olyantól, aki a saját értékrendje szerint él. Isten mentsen a tiszta lelkiismeretűtől! Ő az, aki le tud győzni bennünket.
Amikor a rablást napvilágnál, a törvény szentesítésével hajtják végre, mint manapság, akkor minden tettet, amit a tisztelet és a kárpótlás szándéka vezérel, föld alá kell rejteni.
Minél nyitottabb egy társadalom, annál inkább megjelennek a másokat gondolkodásuk, származásuk, hajlamaik, politikai vagy vallási nézeteik alapján elítélők, vagy épp fordítva van? Lehet, hogy minél nagyobb a szabadság, annál inkább nem tudunk mit kezdeni vele. Úgy figyeljünk magunkra, hogy közben másokra is odafigyelünk, mialatt talán az sem olyan nagy baj, ha mindezt az önzés áhítatával tesszük.
Az ember egész életében csak várakozik. Várja, hogy megszülessen, aztán várja, hogy meghaljon. Sorban áll, és vár, hogy vécépapírt vehessen. Sorban áll a bankban, és várja, hogy megkapja a pénzét. Ha pedig nincs pénze, még hosszabb sorokban vár, csak nem a bankban. Várja, hogy alhasson, és várja, hogy felébredjen. Várja, hogy megházasodhasson, aztán várja, hogy elválhasson. Várja, hogy essen az eső, aztán meg hogy elálljon. Várja, hogy ehessen, aztán hogy ehessen újra. Várja, hogy sorra kerüljön egy csapat őrült közt, s közben azon tűnődik, vajon ő is megőrült-e.
Nincs még egy szakma, amelyet szinte minden korban olyan erősen meghatározott volna az adott politikai, hatalmi konstelláció, mint a pedagógiát.
Ameddig a társadalom jobbára konfliktusmentesen beilleszkedő, a fennálló viszonyokat kritika nélkül elfogadó, engedelmes állampolgárokat, szavazókat, munkaerőt vár el az iskolától, s csak kis számban kritikusabb szemléletű, kreatív embereket, addig az iskola nagyon nehezen tud megszabadulni az e helyzet által létrehozott korlátoktól.
Mindenkinek, akivel találkozunk, adunk valamit, ám amit adunk, azt mi magunk választjuk meg. Szavainkkal, cselekedeteinkkel tudatosan teremtjük meg a színteret, amelyen élni akarunk.
Társadalmilag akkor fogadunk el valakit, ha megnyitjuk számára közösségünket. Lehetnek furcsa és bennünket idegesítő szokásai, zavarhat minket, ahogyan él. Megeshet, hogy egyáltalán nem szeretjük, mégis elfogadjuk, bár nem feltétlenül mint barátunkat, de mint olyan embert, akinek csoportunkban kivívott helyét elismerjük.
A fiatalok lelkesedése az, ami ráviszi a társadalmat, hogy vitatkozzon, cselekedjen, és végül a lehető legjobb következtetésre jusson.
Egy társadalom civilizáltságának mértékét a rabokon lehet lemérni.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Sok ember csak arra vár, hogy Martin Luther King vagy Mahatma Gandhi visszajöjjön. De ők már eltávoztak. Csak mi vagyunk. Rajtunk múlik. Rajtad múlik.
Milyen biztosak dolgukban a szegények! Csak a gazdagok ugrálnak. Minden pillanatban féltenek valamit, akarnak valamit, másként szeretnének valamit. A gazdagok a változás kényszerű törvénye alatt élnek. De a szegények törvénye egyszerűbb, biztosabb.
Ha a természetnek annyi törvénye volna, mint az államnak, az isten sem tudna felette uralkodni.
Eszünk vezet rá, hogy életünk célja szerint való fenntartására másokkal szövetkezzünk. E szövetség a maga egészében az állam.