Idézetek a társadalomról
A szeretet az maga a lényed... de ez a szeretet mára már csaknem teljesen lehetetlenné vált. A társadalom nem engedheti meg... A társadalom olyan beidegződéseket olt beléd, melyek lehetetlenné teszik a szeretetet, és csak a gyűlölet marad számodra. Így persze a gyűlölet könnyen megy, szeretni nemcsak hogy nehéz, de szinte már lehetetlen. Az ember eltorzult. És csak az eltorzult emberből lehet rabszolgát csinálni. A politikusok és papok mélységes összeesküvésben működnek már évszázadok óta. Az emberiséget rabszolgák tömegévé alacsonyították. Megsemmisítik az emberben a lázadás minden lehetőségét - márpedig a szeretet, a szerelem lázadás, mert csak és kizárólag a szívre hallgat, semmi másra.
Nincs a világon mogorvább valami a mindenféle ügyosztályoknál, kancelláriáknál, irodáknál, egyszóval a különféle hivatali területeknél. Ma már minden magánember azt hiszi, hogy az ő személyében az egész társadalmat sértik meg.
A vallás nagyon nagy mértékben különbözik az erkölcstől. Az erkölcs igen közönséges, világi, középszerű; az erkölcs nem juttat téged a legvégsőhöz, nem isteni eredetű. Az erkölcs pusztán egy társadalmi stratégia. Ezért lehet az, hogy ami jó az egyik társadalomban, az rossz a másikban; ugyanaz a dolog, ami Indiában jónak számít, Japánban elítélendő. Ugyanaz a dolog, amit ma jónak tartanak, holnapra már lehet, hogy rossznak számít. A moralitás egy társadalmi melléktermék, egy társadalmi stratégia a te rendszabályozásodhoz. Az a te belső rendőröd, egy bíró, aki benned csücsül - ez egy ügyes fogás a társadalom részéről, hogy bizonyos eszmék, melyeket rád szeretne erőltetni, hipnózisban tartsanak. Például ha te egy vegetáriánus családba születtél, akkor számodra a nem vegetáriánusok a legnagyobb bűnözők.
A társadalom csak két alternatívát kínál fel neked: vagy őszinte leszel és bűnöző, vagy hazug és tiszteletreméltó. A harmadik alternatívát nem engedi meg. Miért nem engedi meg neked a harmadik alternatívát? - azért, mert az olyan egyéneket eredményezhetne, mint Jézus, Buddha vagy Krisna, akik mellett a tömeg középszerűnek, sértettnek és megalázottnak érezné magát.
Az ember boldogsága ma abból áll, hogy "szórakozik". Szórakozása a kielégülés, amit abban talál, hogy elfogyaszt és "betermel" árut, látványt, ételt, italt, cigarettát, embereket, előadásokat, könyveket, filmeket, mindent elfogyaszt, bekebelez. Az egész világ egyetlen nagy tárgya étvágyunknak: egy nagy alma, egy nagy üveg, egy nagy mell; mi vagyunk az örök csecsszopók, az örök várományosok, a reményteljesek - és az örök csalódottak. Egyebet sem tudunk, mint venni és kapni, cserélni és fogyasztani; minden, az anyagi és szellemi tárgyak egyaránt, adásvétel és fogyasztás tárgyává lettek.
Egyetlen emberre sem tekinthetünk elvont fogalomként. Ehelyett minden emberben egy egész világot kell látnunk a maga titkaival, a maga kincseivel, a maga gyötrelmeinek forrásaival és apró diadalaival.
Tisztes nemzetség és utódok nélkül pedig olyan az ember, akár a gabonaszem, amely hiába hullott a földbe. Ha nem csírázik ki, senki sem tud arról a magról.
Nem hiszek semmiféle istenben, semmiféle láthatatlan, égi emberben. Azonban van valami, ami mindannyiunknál hatalmasabb, a mi fáradozásaink összessége, az ipar Nagy Lánca, ami egyesít minket. De csak akkor, ha saját érdekünkben azon vagyunk, hogy ez a lánc a társadalmat a megfelelő irányba húzza. Ez a lánc túl hatalmas és titokzatos, semmint bármelyik kormány elkalauzolhatna benne. Bárki, aki mást mond, az vagy a zsebedben kotorászik, vagy pisztolyt szorít a nyakadhoz.
Az ember ember marad, nincsen új ember. Annyira akartuk az egyenlők társadalmát, ahol nincs mit irigyelni a szomszédtól... De mindig van mit irigyelni! Egy mosoly, egy barátság... valami ami neked nincs és szeretnéd. Ezen a világon (...) mindig lesz gazdag és szegény. Tehetségben, szerelemben... ki gazdag, ki szegény.
A városi közösségekben minden egyes ember élete minden szempontból olyannyira kiszámított, iparilag megtervezett, mint egy alkatrészé, amelynek hibátlanul kell illeszkednie az egész gépezet működésébe. Ebben az értelemben az ember nem ura a saját életének. Semmilyen kontrollal nem bír fölötte. Túlélőként él, napról napra az előírt, rászabott sebességgel követve a közös életvezetési mintát.
Csak azok a politikai projektek nevezhetők igaznak, amelyekről bebizonyosodhat, hogy hamisak. A szereplőknek feltételezniük kell, hogy bebizonyosodhat: hibáztak. És létezhetnek állítások - például ellenzéki pártok és mozgalmak részéről -, amelyek azt üzenik, hogy a projekt egész egyszerűen rossz. Ez az ellenzék kötelessége, mindenekelőtt az ellenzéki sajtóé. Ha nincs senki, se intézmény, se mozgalom, se sajtó, amely kimondaná, hogy az, ami folyik, az rossz, és más projektek ennél jobbak, vagy igazán jók lennének, akkor nem beszélhetünk modern politikáról, modern államról és semmiképpen nem beszélhetünk demokráciáról.
Mennél több feszültséget, megkötöttséget és leigázottságot teremt a lelkekben korunk pillanatnyi érdeke, annál sürgetőbbé válik az igény, hogy a megkötött lelket fölszabadítsa, és a politikailag megosztott világot az igazság és szépség zászlaja alatt újraegyesítse egy általános érdek, amely a tisztán emberi, a kor minden befolyásától mentes valósághoz fűződik.
A demokrácia értéke azokkal az értékekkel együtt áll vagy bukik, melyeket megtestesít vagy támogat.
Minden mozgásban van, minden gyorsabb, személytelenebb lett, s ezzel együtt az emberi kapcsolatok is kiüresedtek. Még a reklámokból is az zúdul ránk, hogy ha valami nem jó, akkor cseréld le újabbra, fiatalabbra, szebbre. Minden pótolható lett jobbal, szebbel, modernebbel, a tárgyak, és velük együtt az emberek is.
Gyakran érzem magam úgy, mint egy sziklának rohanó vonat kalauza, aki fel-alá rohangál a kocsikban az embereket figyelmeztetve, hogy szálljanak le, még mielőtt túl késő lesz, de azok csak csodálkozva bámulnak ezen a nyilvánvaló zagyvaságon. Nem szabadíthatunk fel senkit, aki nincs meggyőződve arról, hogy szüksége van a felszabadításra.
Facebook
Pinterest