Idézetek a társadalomról
Az alapvető kérdés, amibe mindig újra és újra belebotlom, a "ki alkalmazkodjon a másikhoz" kérdése. Számomra egyértelmű a válasz: mindkettő. A többségi társadalom az elfogadást, a megértést, az esélyadást kell, hogy tanulja, a kisebbség pedig az önazonossága megtartása mellett a többségi együttélési szabályokhoz való alkalmazkodást.
Érdekes megfigyelnünk azt, hogy a társadalom elnézőbb a csalóval, mint az ünneprontóval szemben. Talán azért, mert ez utóbbi alapjaiban rendíti meg a játék világát. Azzal pédául, hogy kilép a játékból, leleplezi a játékvilág törékenységét.
Azt lehetne mondani, hogy egy nagy emberi közösség megalkotása akkor lehet a legsikeresebb, ha az egyén boldogságát nem kell figyelembe venni.
A civilizáció (...) arra készteti az embereket, hogy szorosan összefonódó csoportokba álljanak össze; ezt a célját csak úgy érheti el, ha állandóan fokozza a bűntudatot. (...) Ha a civilizáció szükségszerű fejlődési folyamat a családtól az emberiség egészéig, akkor (...) a szeretet és a halál ösztönének örök küzdelme miatt e folyamat szorosan összekötődik a bűntudat növekedésével, amit egy bizonyos ponton túl az ember már alig tud majd elviselni.
A gonosz jelenléte a világban a kezdetektől fogva alapvető élménye lehetett az embernek és az emberi közösségeknek. Ez magyarázhatja azt a buzgalmat, amellyel az emberek mindenkor igyekeztek kiűzni életükből és világukból a gonoszt. Minden lehetséges és lehetetlen eszközt felhasználtak erre a célra. Története során mintha állandó ostromállapotban élt volna az emberiség.
Kétezer éven át a Sátán otthonosan mozgott a nyugati civilizáció képzeletvilágában. Ő volt az egyik főszereplője a civilizációnk hátterében folyó kozmikus drámának. De bejáratos volt - az ösztönök és kisértések hátsó kapuján át - mindennapi életünkben is. Civilizációnk gyökeresen más volna, ha az emberi félelem és remény annak idején nem teremtette volna meg rettenetes és csábító, fenséges és démoni figuráját.
A modern hegemónia titka: a média segítségével az uralkodó osztályok kezelik az érzelmi kielégülés fogantyúit, és ellenőrzésük alatt tartják a mindennapi életet.
A középület nem elvont szimbólum, hanem részt vesz a mindennapi életben, s az időtlennel és az általánossal rokonítja. A templomban a világ és az élet általános értelme jelenik meg, a városházában a társadalom szervezete, a színházban pedig az élet, ahogy az emberek megélik.
Átkozottul tanácstalan vagyok, napról napra tanácstalanabb, holott ennyi tanácsadó és mindentudó még sosem cikkezett, könyvezett a Földön, mint mainapság. Minden bozótban bölcsek hemzsegnek, és állatira tudják a megoldást az egyes egyedek, valamint globálisan, az egész emberiség problémáira egyaránt.
Ha az embert elválasztják a társadalmától, akkor veszélyek sokaságának teszik ki (...). A végső veszély az értelem nélküliség veszélye. Ez maga a lázálom, amelyben az individuum a rendezetlenség, az értelemnélküliség és az őrület világában süllyed el. Ebben a lázálomban a valóság és az emberi azonossága a rettenet értelmetlen formáivá torzul. Egy társadalomba beletartozni egyenlő az épelméjűséggel, abban az értelemben, hogy az embert a társadalom megvédi az érték- és értelemvesztés rettenetének ettől a végső "tébolyától".
A félelem és a szorongás kínzó élménye arra készteti az embereket, hogy szimbólumok védőpajzsával, mítoszokkal, hitrendszerekkel és eszmékkel vegyék körül magukat, hogy a zene hangjaival, a szavak értelmével és ha kell, angyalokkal töltsék ki a körülöttük tátongó űrt. És mindezzel létrehozzák, megteremtsék azt, amit összefoglaló néven civilizációnak vagy kultúrának szoktunk nevezni.
Ha a szimbólumoknak (...) a védőrendszere megsérül, ha a szimbólumrendszerek már nem tudnak értelmes választ adni az emberek kérdéseire és félelmeire, akkor a bizonytalanságnak és a szorongásnak a korszaka következik be az adott társadalomban.
A világ tele van ágaskodó, duzzadt kollektív öntudatokkal, ezeket fordítják le a politikák a maguk frázisaira. Ami civilben nevetséges volna, így a politika által ünnepélyes lesz. A magánemberi ostobaság többes szám első személyben szólva mélyebb értelmet nyer.
Úgy vélem (...), hogy az emberek és az emberiség legfőbb feladata az, hogy megoldja azokat a problémákat, amelyek felvetődnek az életben. Nem hiszem, hogy túlontúl sokat kellene merengenünk és boronganunk a halálról és az emberi szenvedésről. Szembe kell néznünk az elmúlással, és mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy enyhítsük az emberi szenvedést ebben a világban.
Nincs olyan emberi társadalom, amelyben ne volna félelem és brutalitás, elnyomás és nyomorúság. A társadalmak közötti kapcsolatok, a törzsek, etnikumok, nemzetek, országok közötti konfliktusok pedig még ma is veszélyzónát alkotnak, tele potenciális romboló erőkkel. A társadalmi szövet szakadásain át az idegen világ szörnyei újra és újra bekúsznak vagy betörnek a mi világunkba.
Facebook
Pinterest