L. Ritók Nóra

Ami egyetemes érték, azt nem lehet átírni.

Mindig vannak, akiket az kovácsol egybe, ha gyűlölködhetnek.

Leírni, jó messze, egy íróasztalnál mindent le lehet. Szép, logikus rendszereket lehet felépíteni, ami valahol, lehet, működhet is. A valóság azonban más. Az nagyon gyakran másfele kanyarítja a történeteket.

Szeretném, ha nem külsőségekben teljesedne ki a világ, hanem a belső értékekben. Ami szerintem nem a templomok számától függ... hanem a családoktól, az oktatástól, a közösségektől.

Furcsa érzés, hogy én, ateistaként próbálom meggyőzni a vallásosakat arról, hogy ellentmondásos, ha az egyház - miközben a szegényeken való segítés bibliai üzenetét vallja - az iskoláiból kizárja a szegény roma gyermeket. Milyen egyház az, ami büntetni a szegénységet

A civil szférából érkező próbálkozásokat sosem tekintik elég szakmainak, nálunk a civil még mindig a "hozzá nem értő" fogalmával egyenlő az ezt tanult, szervezett állami intézményrendszer szemszögéből nézve.

A szegények megfosztódnak sok mindentől. A legrosszabb, hogy az élményektől is. Azoktól a mérföldkövektől, ünnepektől, amiben ők az ünnepeltek.

Ha egy képben kellene bemutatnom, milyen a mélyszegénység és a benne élő gyerek életesélyének viszonya, akkor úgy mondanám, olyan, mintha egy nagyon mély gödör alján állna a halmozottan hátrányos helyzetű gyerek, és a rendszer belógat egy létrát, amin kikapaszkodhatna. De a létra fogai hiányosak, néhol nem is az ő méretéhez igazodnak, no meg libeg, nem stabil, néha még jól be is lengetik, felülről, növelve a lepotyogás veszélyét. A létra túl magasan kezdődik, a gyerek alig éri el, és nincs, aki bakot tartana neki. Sőt, ha sikerülne is elkapnia a lépcsőfokot, sok kéz kapaszkodik a lábába, húzza vissza a közeg, ami már jó régóta a gödör mélyén él.

A szegénység legnagyobb bűne, hogy elveszi a vágyakozás képességét is a gyerekektől.

Az alapvető kérdés, amibe mindig újra és újra belebotlom, a "ki alkalmazkodjon a másikhoz" kérdése. Számomra egyértelmű a válasz: mindkettő. A többségi társadalom az elfogadást, a megértést, az esélyadást kell, hogy tanulja, a kisebbség pedig az önazonossága megtartása mellett a többségi együttélési szabályokhoz való alkalmazkodást.