Idézetek a társadalomról
Ha az embert nem hívják Krisztusnak, akkor ne viselkedjen úgy, mint ahogy a Biblia előírja, hanem kövese a szervezett emberiség szokásait.
Nincs közünk hozzá - de gyakran lehet még ma is tapasztalni ezt a régről itt rekedt magatartást, amely most is képes a közöny áttörhetetlen betonfalát emelni nemcsak az apró, emberi, hanem a nagyobb közösségi dolgok köré is! De vajon lehet-e így élni és gondolkodni a mi társadalmunkban?
A túlfejlett és fejletlen világ termelő osztályai egymás reprezentációihoz mérik magukat: az egyik lenézi a másikat azért, amije van - és önmagát azért, amije nincs. Az egyik lenézi a másikat azért, amit az akar - és önmagát azért, ami a veszítenivalója.
Többé-kevésbé mindannyian alvajáróként élünk ebben a világban. Gyermeki naivitással és nemtörődömséggel tengünk-lengünk itt, és nem vesszük tudomásul, vagy nem merjük bevallani magunknak, hogy egy veszélyekkel teli világban élünk, amelyben nagyon könnyű megsérülni vagy akár elpusztulni. Hajlamosak vagyunk nem tudomásul venni azt, hogy olyan világban élünk, amely csak bizonyos, nem túl nagy mértékben kompatibilis a mi alkatunkkal, szükségleteinkkel és vágyainkkal.
Elkényeztetettségünkben hajlamosak vagyunk elfelejteni azt, hogy milyen rendkívüli nehéz volt az elindulásunk ezen a bolygón.
A civilizáció élet és halál kérdése. Ez így kicsit fellengzősen hangzik, de valószínűleg igaz. Az emberek és emberi közösségek nem tudtak volna megélni ezen a bolygón, ha nem vették volna magukat körül - nem pusztán váraik, városaik és házaik falával, fegyverekkel, szerszámokkal, törvényekkel és intézményekkel, hanem - szimbólumok védőszféráival is: mítoszokkal és vallásokkal, hiedelmekkel és értékekkel, eszmékkel és teóriákkal, műalkotások ragyogó csillagképeivel. Egyszóval, egy briliáns konstruktummal: civilizációjukkal.
A civilizáció nem fényűzés. Nem merül ki a civilizált viselkedésben és a Parthenon vagy a firenzei Dóm szépségében. Több, mint a rokonsági alakzatok és rituálék összessége, a platóni és kanti eszmék ragyogása, Hollywood színes örvénylése, percre pontosan járó vonatok suhanása és háttérben felcsendülő Mozart-szonáta dallama.
A egyre fejlődő technológia egyre kényelmesebbé varázsolja életünket, ugyanakkor semennyivel sem tesz boldogabbá. Túl nagy a béke most (...), pontosabban nem is békéről van itt szó, hanem inkább mentalitásról, mely szerint a háborúk és a viszályok messze vannak, így felesleges is velük foglalkozni. Ez a gondolkodásmód azonban nem igazán tartható fenn sokáig, nemde? A társadalmunknak előbb-utóbb meg kell birkóznia azzal a ténnyel, hogy a világban mindenhol halál és szomorúság van.
Mit teszünk a politikában, ha két erős, de ellentétes közvéleménnyel kerülünk szembe? Azonnal kész volt a válasz: olyan eljárást választunk, amely valójában vagy látszólag mindkét igényt kielégíti.
Csak kevesen ismerik föl, hogy amikor a meggyőződésüket követik, valójában csak valamilyen tekintélynek engedelmeskednek.
Aki egy idegbajos országban valami jót akar, az abba bele szokott halni.
Boldogok a gazdagok, kiket a fény úgy vesz körül, mint mást a levegőég. Beszívják, kilehelik, s nem is mondhatják többé áldásnak, mert régi sajátjok, velök volt mindig, körülfolyja őket, és sugárkörén át tekinthetik a tárgyakat, melyeket az élet nyújt, mégpedig szebb világításban, mint mi, kiknek előbb könnyeinket és verítékünket kell szempilláinkról letörölni, hogy valamit láthassunk, s akkor is csak ugyanazon tárgyak sötétebb oldalán; mert a derültebb oldal mindig a gazdagok felé fordul. Valami delejes erő mozdítja így a világ tárgyait.
A kezdő orvosok sokszor a fanatikus egyéneket összetévesztik a rögeszmés elmebetegekkel. Ha a beteg nem az önműködő villamosjegyet vagy hasonló fizikai képtelenséget tekinti sürgősen megvalósítandó reformnak, hanem a többtermelést vagy a serdületlenek által készített péksütemények fokozott állami ellenőrzését, úgy lehet, hogy később miniszter lesz vagy publicista. A rög- és valódi eszmék fanatikus ismételgetése ma még nincs precízen elhatárolva az orvostudomány előtt. Ezért olykor nagy reformerekről későn derül ki, hogy eszméjük nem valódi volt, hanem rög. De ilyenkor már nem lehet kezelni őket, mert magas pozíciót, nagy tekintélyt, és világraszóló érdemrendet kaptak.
Nem az evangéliumok irányítják az emberiséget, hanem a bot, az erőszak és a félelem! A börtönnel vagy bitófával fenyegető törvénykönyv nagyobb erkölcsi hatást gyakorol az embercsordára, mint minden vallás együttvéve. És nem Megváltóra vár ma az emberiség, nem ő kell neki, hanem uralkodó, aki képes egyszerre kérlelhetetlen ura és hóhéra lenni.
New Yorkban a leggazdagabb emberek a felhőkarcolók legfelső emeleteit lakják, pálmakerttel a tetőn, messze magasan az utca és az emberek feje fölött. Onnan a magasból nem szürke és nem fullasztó, nem poros és nem szemetes az utca, nem izzadt és agyonhajszolt mob a rengeteg ember, hanem a felhőkarcoló tetejének távlatából érdekes látvány, megunhatatlan mozi az egész kép, ami odalent lüktet. Ezért kell emeleten élni, minél magasabban. A távolság megszépít, eltünteti az esztétikumot sértő részleteket, megóvja az embert attól, hogy kiábránduljon a világból.
Facebook
Pinterest