Idézetek a társadalomról
Cselekedhetsz ezer jót, ha kettőt hibázol, azokat életed végéig felhánytorgatják.
Hiszek abban, hogy az embernek legyen saját zöldségese, hentese. Nem szívesen vásárolnék lefóliázott termékeket, amik ki tudja, hány kézen futottak át, ki tudja, hány naposak stb. Igénylem a személyes kontaktust, a bizalmi kapcsolatot, melynek része lehet az is, hogy a hentes időnként azt mondja: ne haragudjon, ma ne vigyen ebből a húsból!
A mai napig úgy lehet a legjobban megjósolni a polgármester-választás eredményét, hogyha kitaláljuk, hogy a két jelölt közül melyiket utálják kevésbé az emberek.
Egy eszement világban élek valahol Európában, ahol a Nyugat a zsírjába fullad, Kelet a nyomorúságába. Ahol gazdagnak szabad csak lenni, szegénynek meg kell halni, ahol az igazság csak úgy győzhet, ha áthágja a törvényeket.
Két ember mindig meg tud egyezni egymással. Éljen a korrupció!
Az önök civilizációja rákos daganat, egy óriás amőba, mely mohón fal be magába mindent, ami körülötte hasznos és tápláló, és csak bűzös, mérgezett végtermékeket lök ki magából.
Ez a modern technológia legnagyobb problémája: elhülyíti az embereket. Nézd meg az amcsikat, teljesen belediliztek az egészbe, ahogy öntik a dollárt számolatlanul, hogy lehallgassák az egész világot. Minek? Ennek az összegnek a töredékéért szerezhetnének pár igazi szakembert, akik tudják, hogy kiket érdemes egyáltalán lehallgatni.
A rabság így működik. Az ember nem megtörik, csak elfárad és belefásul az egészbe, aztán inkább hagyja, hadd cibálják. Idővel majd csak véget ér az egész valahogy.
Van megosztottság. De talán úgy kéne viselkedni, hogy ne legyen. Lehet széthúzni, de abból mi lesz? Szakadt gatya.
A párizsi szerelem merőben különbözik minden másfajta szerelemtől. Sem a férfiak, sem a nők nem ülnek fel ott a közhelyekkel fölcicomázott külsőségeknek, amelyekkel csupa illemből az úgynevezett önzetlen érzelmeket palástolni szokás. Párizsban a nőnek nem csupán a szívet és az érzékeket kell kielégítenie. (...) Légy fiatal, gazdag és előkelő, vagy még annál is több, ha tudsz; mennél több tömjént égetsz bálványod oltárán, annál kegyesebb lesz hozzád, ha ugyan van bálványod. (...) A túláradó érzelem a padlásszobák költészete; e nélkül a gazdagság nélkül mivé lenne a szerelem?
Két okból is egy szervezet a legjobb hely, ha az ember meg akarja változtatni a világot: 1. A szervezet nem terméket, hanem meggyőződést árul. 2. Ahhoz, hogy egy szervezet meggyőződést áruljon, ideálok kellenek. (...) Az ideálok vonzzák a fiatalokat és a többi idealistát.
Jó lenne egy olyan világban élni, amelyben mindenki egyformán kövér, persze nem elhízott, csak boldog.
A vallás a lelked, a politika pedig a tested tartja fogságban. A változást csak magadtól és a melletted álló embertől várhatod.
Nem lehetünk emberek fogódzók nélkül. Mindannyiunknak megvan, és meg is kell, hogy legyen a kódja. Ha olyasvalakivel hoz össze a sors, aki elszántan titkolja a nevét, valamilyen leírással utalunk rá, teszem azt: "az a vörös hajú, bibircsókos pacák". Végül lerövidítjük "Bibircsókosra". Az idő és az egymás utáni nemzedékek aztán átalakíthatják "Birtsókká" vagy hasonlóvá, és ki tudja, talán még arisztokratikus névnek is számít. Más szóval, igenis kódolva vagyunk. Legfeljebb annak az alig maroknyi embernek lehetünk "személyek", akik nap nap után érintkeznek velünk. Mindenki más csak a kódunkat ismeri. A kérdés tehát nem az, hogy legyen-e kódunk, hanem hogy egyértelmű legyen-e a kód.
Adóim összege évről évre egy nagyságrenddel magasabb, mint amennyit legmerészebb álmaimban (doktorálásom idején) összes jövedelmemnek elképzeltem - és úgy fizetem ki, mintha a fogam húznák. Az adókat mégis kivetik, mindenki tiltakozása ellenére, mert feltétlenül megköveteli - mindenki! Megköveteljük, hogy az állam fenntartson különböző költséges szolgáltatásokat, s ehhez tetemes és bonyolult adózás szükséges. Megkövetelni a szolgáltatást, de panaszkodni, hogy fizetni kell érte - ez képmutatás, ha értik az ellentmondást, és gyengeelméjűség, ha nem.