Tom Ryan

amerikai újságíró és író

Úgy ítélem meg, hogy jó-e egy történet, hogy érzem-e azt, hogy elveszítek egy jó barátot, amikor a legutolsó oldalhoz érek, becsukom a könyvet, és nem veszem fel többé.

Vannak napok, amelyek tökéletesre sikerülnek, nem feltétlenül azért, amit aznap véghezvittünk, hanem azért, amit akkor éreztünk, és amire mindig is emlékezni fogunk belőle.

Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a szüleink (...) magas kort élnek meg, akkor észrevesszük, hogy a szerepek felcserélődnek: az apából gyerek lesz, aki a fián keresztül éli ki magát.

Tudod, mi a jó a haldoklásban? (...) Mindenféle ígéreteket csikarhatsz ki az emberekből, és senki sem fog nemet mondani.

A téli hegymászás egy csodás, kihívásokkal teli játék, amelyben az időjárás a szeszélyes szerető. Képtelenség megjósolni a végeredményt. Az ember csupán annyit tehet, hogy figyel és tanul.

Mennyit ér egy szempár? A festőművész, a fényképész vagy az olvasó mind azt mondaná, hogy a látás felbecsülhetetlen. Vannak viszont, akik egy életet leélnek nélküle.

Egyetlen embr (vagy kutya) sem felesleges, ha vannak barátai.

Ha az ember bekebelezi a félelmeit, azzal erősebbé válik. Ha a boszorkány szemébe nézünk, el fog tűnni. És ha egy boszorkányt elüldözünk, akkor a többi is vele megy.

A varázslat ott van, ahol rátalálsz.

A felhők, bármilyen sűrűek és bármennyire is megingathatatlannak tűnnek, a hitet mutatják meg, és azt, hogy valami még vár ránk.

A szeretet még a sötétségben is a közelben van.